Háború Ukrajnában: ma éjjel történt
Moszkva egyértelműen megfogalmazott megállapodástervezetet adott át Kijevnek.
Moszkva egyértelműen megfogalmazott megállapodástervezetet adott át Kijevnek.

A Moszkva elleni szankciókat megszavazó nyugati országok közt a fegyverszállítmányok mentén alakult ki nézeteltérés.

A háború hatására Kijev az orosz klasszikusokat is száműzné az iskolai tantervből.

Az ENSZ adatai szerint az ötmilliót is meghaladta a harcok elől külföldre menekültek száma.

Lövegeket, tüzérségi muníciót, helikoptereket és páncélozott gyalogsági járműveket küldtek Kijevnek.

Van egy javaslatom Péterfy Gergelynek: hagyja ott kényelmes olaszországi lakhelyét, és jelentkezzen Ukrajnába önkéntesnek, ott tárt karokkal várják.

Az intézkedés értelmében vízumkötelezettséget vezetnek be a diplomata-útlevéllel rendelkezők számára.

Annalena Baerbock közölte, egymilliárd eurót bocsát rendelkezésre, hogy Ukrajna összetettebb fegyverrendszereket szerezzen be.

Egy felmérés szerint a megkérdezettek 78 százaléka támogatja a katonai tömbbe való belépést.

Az oslói kormány közleménye szerint mintegy száz Mistral típusú, rövid hatótávolságú rakétát adtak Kijevnek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A csalással vádolt férfi a baloldal egyik legnagyobb korrupciós ügyében kezdhetett el beszélni.

Második alkalommal hirdették ki a gimnáziumok országos rangsorát.

Kihallgatták a rendőrök.

A betegforgalom a megszokotthoz képest 30 százalékkal emelkedett.

A jobboldali aktivista többé nemkívánatos az Egyesült Királyságban.

A mostani korrupciós vádak előtt tárgyalt Weberrel Timosenko – Brüsszel továbbra is a rendületlenül a háború mellett áll.

Támadások érték a lengyel infrastruktúrát.

The Hungarians in Vojvodina support Fidesz.

A váci tiszásról viszont szombaton kijött egy videó, amely szerint Szimon Renáta annyira vállalhatatlan módon viselkedett egy újságíróval, hogy rendőrt kellett hívni.

Ugyanarról beszéltek a tiszás politikusok és a párt körüli szakértők, mint amit a hatszáz oldalas, novemberben kiszivárgott megszorítócsomag fő pontjai tartalmaznak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.