Háború Ukrajnában: ma éjjel történt
Az orosz csapatok a kanivi vízerőművet próbálják bevenni, Zelenszkij harcra buzdítja az ukránokat.
Az orosz csapatok a kanivi vízerőművet próbálják bevenni, Zelenszkij harcra buzdítja az ukránokat.
Az állami közvélemény-kutató intézet szerint Putyin bizalmi indexe 71 százalékra nőtt.
A biztonságpolitikai szakértő óva intett az olyan kijelentésektől, amelyek a magyar érdekeket, valamint a kárpátaljai magyarságot sodorhatják veszélybe.
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő elmondta, hogy Magyarország minden segítséget megad azoknak az embereknek, akik a háború elől menekülnek.
Mit akar Putyin, mi a célja? Az okok között Ukrajna történelme, földrajzi elhelyezkedése, gazdasági szempontok és még Oroszország demográfiai helyzete is szerepel.
A török államfő vasárnap telefonon tárgyalni fog Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
A háború kirobbanása óta összesen 140 ezer menekült érkezett Magyarországra Ukrajnából – írta Szijjártó Péter.
Szívmelengető látni, hogy a magyar emberek ilyen gyorsan fogtak össze – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.
Az orosz elnök szerint a nyugati országok által Oroszország ellen hozott szankciók is nagyon közel állnak egy háborús deklarációhoz.
Az Ukrajnából érkező információk szerint Denisz Kirjejevet az Ukrán Biztonsági Szolgálat ölte meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A baloldali csatorna szerkesztője a hétvégén esedékes csehországi választások előzetes esélylatolgatásában arra a következtetésre jutott, ami a magyar kormány politikáját támasztja alá.
Bemutatjuk Lajost, aki Juhász Péter szerint szavahihető, hiteles forrás.
A jóérzésű normalitáspártiak nem fogják ezt szó nélkül hagyni, jön a „felmentő sereg”.
A nagy árvíz nem bírt vele, most a vandálok pusztítják.
„Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek is tisztelettel kell beszélnie Magyarországról, különösen úgy, hogy országa nagyban függ az Európai Unió támogatásaitól” – írta Szijjártó Péter csütörtökön az X-en.
A kormány az eddigi eredmények, a teljes foglalkoztatottság megőrzése érdekében ezután is fenntartja a munkahelyteremtésre, beruházásösztönzésre és adócsökkentésre vonatkozó stratégiáját.
– Próbálom a béke felé terelgetni azokat, akik eléggé megvadult módon egy Ukrajna által megnyert, Oroszország ellen megnyert háborúról beszélnek – fogalmazott a miniszterelnök.
A magyar csapat címvédőként szerepelt az egyiptomi tornán.
A Ferencváros leendő ellenfeleinek sem termett sok babér a csütörtöki korai mérkőzéseken.
The overwhelming majority of Hungarians agree.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.