Az ellenzék nem a maga ura
A baloldal szerint van értelme a háborúban elesők halálának.
A baloldal szerint van értelme a háborúban elesők halálának.

Ez nem a mi háborúnk. Nekünk a saját hazánk az első. Nekünk béke kell – hangsúlyozta Kari Lake.

Cseh Katalin a biztonság kedvéért és rutinból orbánozik egy jóízűt, Európa viszont kezd kijózanodni, és a népek most tömegtüntetéseken követelik a békét.

Tóth Erik szerint az ellenzék kitart a háborúpárti politikája mellett.

Az MSZP társelnöke szerint hamis váddal illetik az ellenzéket.

Ezt a háborúpárti politikát a Gyurcsány-vezette dollárbaloldal minden erejével támogatja – közölte a kormánypárt.

A tüntetést szervező Juhász Péter sajnálta, hogy kevesen jöttek el, az Erzsébet híd lezárása miatt komoly dugó alakult ki.

Az ukrán zászlókkal díszített színpad már várja a szónokokat a Szabad sajtó úton, később lezárják kampányukat Márki-Zay Péterék is.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőrség nagy erőkkel nyomoz és negyvenmillió forintot ajánlott fel annak, aki segít lebuktatni az elkövetőket.

Enyhe idővel köszönt be a december.

A magyar katolikus egyházfő szentelte fel a helyi családok adományaiból felújított belvárosi kálváriát Esztergomban

A főváros akár már az év végére fizetésképtelenné válhat.

A külügyminiszter részleteket árul el a moszkvai útról.

Ma Franciaország felnőtt lakosságának körülbelül hét százalékát teszik ki a muszlimok, míg 1985-ben ez az arány mindössze 0,5 százalék volt.

Kérdéses kinek kell még mennie a botrány miatt.

Sorozatban harmadszor maradt győzelem nélkül a bajnokságban Xabi Alonso csapata.

Meglepő nyilatkozatott tett az Oscar-díjas sztár a színészóriásról.

Önök az internetnek fognak hinni? – kérdezett vissza a Ferencváros trénere.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.