Hackertámadás érte az Európai Központi Bank elnökét
Hackertámadás áldozatává vált Christine Lagarde - közölte az uniós jegybank Frankfurtban.
Hackertámadás áldozatává vált Christine Lagarde - közölte az uniós jegybank Frankfurtban.

Az, hogy a baloldalon már a kampányban fenyegetnek és attól várják a választási győzelmet, még sohasem vezetett sikerre.

Lapunknak nyilatkozó szakértő szerint a jobboldali lapokat ért támadás kiemelt biztonsági kockázati tényező.

Az igazságügyi miniszter szerint akár ez is várhat ránk, ha a baloldal kerül hatalomra április 3-án.

A baloldal el akarja hallgattatni a Mediaworks portáljait.

A támadás Bitcoin-támadás volt, vagyis a fiókok tulajdonosaitól kriptovalutát akartak kicsalni.
Hackerek ellopták az easyJet kilencmillió ügyfelének adatait – közölte a brit fapados légitársaság kedden.
A nagyobbik kormánypárt közleménye szerint a terheléses támadást indítók semmilyen adathoz nem fértek hozzá, levelezés pedig nem is fut a honlapon keresztül.
Egy bizalmas jelentés szerint az amerikai haditengerészetet és partnereit folyamatosan kínai és más külföldi hackertámadások érik – számolt be a haditengerészeti minisztérium összefoglaló jelentéséről kedden a The Wall Street Journal című lap.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

A cseh gazdaság teljes rendbetételével kezdi meg a munkát a kabinet.

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

A lengyelek csak az első percekben vezettek, aztán jöttek a magyarok és minden nyitott kérdésre pontot tettek.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.