Ki kell képezni és fel kell fegyverezni a lakosságot a brit védelmi miniszter szerint
Évszázadok óta nem volt ilyen alacsony a fegyveres erők létszáma.
Évszázadok óta nem volt ilyen alacsony a fegyveres erők létszáma.

A német védelmi miniszter szerint mindenből túl kevés van.

A TikTokon terjesztették korábban a miniszterelnök fiának halálhírét.

Kijev eddig tagadásban élt.

Antonio Tajani szerint az Európai Tanács és az Európai Bizottság helyett egy uniós vezetésnek kellene lennie.

Egyre kevésbé hisznek a győzelemben az ukrán katonák.

A NATO-csatlakozásra készülő, illetve váró Svédország hadseregét kulcsfontosságú, tapasztalt katonák hagyják el, miközben egy friss jelentés szerint a polgári védelemmel is rendszerszintű problémák vannak.

A szakértő szerint az ukrán veszteség hadititok, de a számok alapján lehet következtetni.

A fiatalok a közösségi oldalakon lázadnak és panaszkodnak.

A Kínai Népköztársaság és Tajvan közötti konfliktus már több mint 70 éve húzódik.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormányfő szerint ez ellen érdemes harcolni.

A kormányfő szerint a következő napokban kiderül, hogy a háború közelebb kerül-e Európához.

A DK és az MKKP be sem jutna a parlamentbe.

Szinte az egész országot borús, időnként esős időjárás jellemzi majd.

Elszabadult a bűnözés a francia fővárosban.

A rekordhosszú járat hetente kétszer szállítja az utasokat.

Négy nagy méretű katonai drón üldözte az ukrán elnök gépét.

Michael Apelgren vezetőedző mellett Bodó Richárd is értékelt a BL-címvédő Magdeburg elleni vereséget követően.

Izrael részvétele miatt Spanyolország és több más állam is bojkottálja az Eurovíziós Dalfesztivált.

A Kisvárda vezetőedzője a sors iróniájának nevezte, ami a gólnál történt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.