Ezeket a tendenciákat érdemes figyelembe vennünk, ha az orosz–ukrán háborút elemezzük.
Az Egyesült Államok a dicstelen afganisztáni kivonulás és Irak elhagyása után már igyekszik elkerülni azt, hogy saját katonáit vesse be az amerikai érdekekért. Pénzzel, fegyverrel próbálják az ukránokat alkalmassá tenni arra, hogy minimum meggyengítsék, de még inkább szét is verjék Oroszországot. Ehhez ismét egy támogatói közösséget használ Washington, ezúttal a NATO-t.
Ha ez nem lenne elég, akkor Soros György elképzelése szerint közép-európai katonáknak kellene kisegíteni az ukránokat. A szemünk előtt válik ez a szándék egyre inkább láthatóvá.
Itt tartunk ma. Washingtonban a NATO megalakulásának hetvenötödik évfordulóján tapinthatóvá vált az a cél, hogy Európa vegye át a stafétát, és harcoljon az oroszokkal ukrán földön. Sőt az is kiderült, hogy a jelenlegi demokrata vezetés szeretné európai szövetségeseit fokozatosan bevonni a Kínával szemben formálódó új ázsiai szövetségébe. Mi másért volt ott Ausztrália, Új-Zéland, Japán és Dél-Korea küldöttsége?
Mindezen tendenciákat látva megérthetjük a magyar miniszterelnök diplomáciai menetelését.
Mi, magyarok már megtapasztaltuk két világháborúban, hogy mekkora árat kellett fizetnünk a részvételért. Ráadásul úgy, hogy jórészt idegen érdekekért harcolva vesztettünk területeket, katonáink százezreit, szenvedtünk idegen hódítók megszállása alatt. A vesztett XX. század után még egy háború kataklizmáját nem engedhetjük meg magunknak.
Ezért nem lehet más magyar cél, mint a béke és a higgadt politizálás.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!