Az amerikai fegyveres erők semmire sem állnak készen – állítja a Pentagon volt tanácsadója
A szakértő szerint szörnyű állapotban van az amerikai hadsereg valamennyi részlege.
A szakértő szerint szörnyű állapotban van az amerikai hadsereg valamennyi részlege.

Az Egyesült Államok légiereje nincs abban az állapotban, hogy sikeresen tudjon reagálni akár egy Kínával szembeni konfliktus kirobbanására – mondja a szakértő.

Hamar kimerülnének a brit hadsereg képességei egy esetleges háború esetén, derült ki egy jelentésből.

Kim Dzsong Un kizárta a párbeszéd lehetőségét Dél-Koreával.

Támadást indítottak a Hamász terrorszervezet irodája ellen is, ahol az október 7-i támadást megtervezték.

Egyre élesebb vita bontakozik ki a katonai szakvezetés és az ukrán elnök között.

A tavalyi évben rengeteget fejlődött a Magyar Honvédség eszközparkja, azonban az azokon szolgáló honvédek is évről évre magasabb illetményt kapnak.

Évszázadok óta nem volt ilyen alacsony a fegyveres erők létszáma.

A német védelmi miniszter szerint mindenből túl kevés van.

A TikTokon terjesztették korábban a miniszterelnök fiának halálhírét.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Dübörög a miniszterelnöki országjárás.

A kormány mindent megtesz, hogy ne a magyar családok fizessék meg a háború árát.

Az útfelújításokra fordított források drasztikus csökkentése miatt ma már akár több tízezer kátyú is nehezíti az autósok mindennapjait Budapesten.

A magyar rezsicsökkentés az atomenergiára, a hosszú távú földgázbeszerzésre és a rezsivédelmi alap működtetésére épül.

Rutte további forrásokat keres Ukrajna támogatásához.

Évi 1,5 milliárd euróra is növekedhet Írország migrációs kiadása.

A politikus elhatárolódik az Európai Néppárttól, majd a választás után egyenesen Ursula von der Leyenhez siet.

Súlyos fenyegetéssé válhat az elszabaduló mesterséges intelligencia is a nukleáris eszkaláció veszélye mellett.

Másfél hónap múlva létfontosságú mérkőzés vár Mircea Lucescu csapatára.

Az érintett cég megtette az intézkedéseket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.