Robotizált harcjárművel emeli a tétet az izraeli hadsereg + videó
A tankhoz hasonlító járművet a jövőben távolról vezérelhetik majd a katonák a bevetések során.
A tankhoz hasonlító járművet a jövőben távolról vezérelhetik majd a katonák a bevetések során.

Moszkva és Kijev is hatalmas pénzeket költ katonái bérére. Igaz, utóbbi a nyugati adófizetők pénzéből teszi mindezt.

Elmondása szerint az egységben lévő húsz-harminc harcos „fele egyértelműen kábítószerfüggő volt”.

Pénteken is megnyitották a rafahi határátkelőhelyet a civilek előtt.

Lengyelország a GDP 3,9 százalékát fordítja védelmi kiadásokra. Ezzel minden NATO-országot megelőzött a feltörekvő regionális hatalom.

Alezredesek, főfelügyelők és parancsnokok sorakoznak a külügyminisztérium videójában.

Az amerikai listán Ukrajna a hatodik helyet foglalja el, a legerősebb haderők között helyet kapott Irán és Németország is.

A szó legszorosabb értelmében súlyos helyzettel szembesülhet az Egyesült Államok hadserege.

Védelmi és kényelmi eszközöket küldenek az izraeli hadsereg magyar gyökerű katonáinak és egységeiknek.

Nemcsak a támadás tűnik jól szervezettnek, hanem azok a megmozdulások is, amelyeken Európa és a világ nagyvárosaiban egy terrortámadást éltetnek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ilyen az, amikor egy városnak nincs gazdája.

Pusztaszabolcsra érkezett a Lázárinfó.

Ez mind a háborús tervük része – mondja a kormányszóvivő.

Hatalmas tömeg várja mindenütt a magyar miniszterelnököt.

A férfi 2024-ben érkezett az országba.

Dobrev Klára és a DK elvenné a külhoni magyarok szavazati jogát.

Január végén az Európai Bizottság vizsgálatot indított az X anyavállalata, az xAI ellen is.

Mundruczó Kornél alkotásának premierje február 16-án lesz.

A nemzeti petíció bizonyítja, hogy a kormány nem a magyarok feje fölött dönt.

Tóth Alex után már a második ferencvárosi nevelés került egy komoly klubhoz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.