TikTok-videókban tiltakoznak a hadsereg állapota miatt a fiatal katonák

A fiatalok a közösségi oldalakon lázadnak és panaszkodnak.

2023. 12. 18. 18:10
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A „katonai influenszer” Anthony Laster egyik videója úgy írja le az életét, hogy 

Nincs magánélet, a fizetés sz…r, tiszteletlen velünk a vezetés, és NINCS ALVÁS!

A posztot 2020 óta több mint hatszázezerszer nézték meg. Lasternek több mint egymillió követője van a TikTokon, és a becsmérlő megjegyzéseit a katonaságról nemcsak egyenruhában, hanem küldetés közben is hangoztatta. Egy másik, a Daily Mail által megtekintett posztban a chicagói születésű férfi azt állította, hogy egész nap TikTok-videókat nézett, miközben állítólag a tálibok ellen harcolt.

A hadsereg arra számít, hogy a 2023-as 65 ezer újoncra vonatkozó céljától körülbelül tizenötezerrel marad el. Hasonlóképpen, a haditengerészet várhatóan tízezer fős lemaradással számol, a légierő pedig az előrejelzések szerint 10 százalékkal marad el a céljától

– számolt be a kiadvány, amely szerint a Z generáció tele van panasszal a hadsereggel kapcsolatban, mivel egyre többen vesznek részt a lap által „TikTok-lázadásnak” nevezett akcióban.

Egy másik fiatal katona influenszer, akit Shemar Williamsnek hívnak, egyenruhában közölte harmincezer követőjével, hogy miért nem érdemes belépni a hadseregbe. Laster panaszaihoz hasonlóan Williams is azt mondta, hogy nem kapnak elég fizetést ahhoz képest, ami rájuk van bízva.

A védelmi minisztérium becslése szerint 2022-ben több kint kétszázezer katonatiszt küzdött élelmiszerhiánnyal, 2020-ban és 2021-ben a legveszélyeztetettebbek a fiatalabb sorkatonák voltak – számolt be a Stripes.

A Government Accountability Office 2019-es jelentése szerint több mint huszonkétezer aktív szolgálatot teljesítő katona vett igénybe élelmiszerjegyeket.

Egy másik fiatal újonc így figyelmeztette TikTok-követőit: 

Ne lépj be a hadseregbe, amíg mentálisan fel nem készülsz arra, hogy úgy bánnak veled, mintha nem lennél jó katona, ha nem tudsz két mérföldet 18 perc alatt vagy kevesebb alatt lefutni, és nem is sérülhetsz meg, mert az a te hibád.

Az aktív szolgálat tagjainak több mint 60 százaléka túlsúlyos vagy elhízott az American Security Project októberi jelentése szerint. A Pentagon 2022-es tanulmánya szerint a fiatal amerikaiak 77 százaléka nem felel meg katonának a túlsúly-, a kábítószer-használat vagy különféle mentális és fizikai egészségügyi problémák miatti.

A Pentagon szerint a 16 és 21 év közötti amerikaiaknak mindössze kilenc százaléka mondta, hogy fontolóra veszi a katonai szolgálatot tavaly, ami 13 ponttal kevesebb, mint a koronavírus-járvány előtt.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Getty Images/Luke Sharrett)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.