Brutális körülmények között halt meg a káli csecsemő
Az édesanyja okozhatta gyermeke halálát.
Az édesanyja okozhatta gyermeke halálát.

Azt hitték, ott senki nem találja meg. Rosszul hitték.

Csak az elmúlt 48 órában legalább 21 ember, köztük nők és gyerekek haltak meg az esőzések miatt.

A nő meg is halhatott volna.

Gondatlanságuk a szülő halálához vezetett.

Khan 2017 óta kap rendőri védelmet.

A tragikus eset Mezőkövesden történt.

A youtuber Novák Katalinra és Varga Juditra utalva azt mondta, hogy „felokád tőlük”.

A repülőgép fedélzetén négy siklóernyős ült, nekik nem lett semmi bajuk.

Az MTI egykori vezérigazgatóját a Mediaworks Zrt. saját halottjának tekinti.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt ezt igazán nem kenheti másra.

Magyar Péter viccesnek bizonyult. Sokat kellett rá várni, de megérte.

Nicsak, ki üvölt? – csodálkozik Kocsis Máté

Sokatmondó az a kiemelt figyelem, amellyel az amerikai elnök kezelte a magyar miniszterelnököt.

„Ezek a beruházások egyébként jellemzően mind magas technológiai minőségű beruházásokat jelentenek.”

A lap szerint Trump elkötelezett a konzervatív vezetők támogatása iránt.

A fellebbezés elbírálásáig elhagyhatta a börtönt Nicolas Sarkozy.

Vészhelyzet a Real Madridnál: Xabi Alonso az öltöző bizalmát is elveszíthette.

Ez a verdikt nagyon szépen hangzik, a nagy kérdés, mennyit lehet ebből megvalósítani?

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd új elnöke.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.