„…ez nagyon furcsa karácsony: / a magyar nép lóg most a fákon”, írja az 1956-os eltiportatás idején született, Mennyből az angyal című megrendítő költeményében Márai Sándor.
Hasonló karácsony, majd újév várt tizenkét évvel korábban a magyar székesfővárosra.
Budapest körül 1944. december 24-én, vasárnap záródott be a szovjet ostromgyűrű. Mégis, a budapestiek mintha nem akartak volna erről tudomást venni. Furcsa, bizarr hangulat ülte meg a székesfővárost azon a nyolcvan évvel ezelőtti szentestén. A megszokottól eltérően ama december 24-én a késő délutáni órákban is sokan jártak az utcákon.
Gosztonyi Péter hadtörténész Budapest lángokban című munkájából tudjuk, hogy bár a magyar székesfőváros ostroma a világháborús végjáték nyitánya volt, a Nagykörúton, az Andrássy úton, a Váci utcában és a belváros más részein hömpölygött a tömeg, az éttermek és a kávéházak tele voltak, az áruházak polcai roskadoztak a karácsonyi ajándékoktól, az emberek pedig szórták a pénzt – ahogy mondani szokták, mintha nem lenne holnap.
A budapestiek sajátos lelkiállapotban, szinte türelmetlenül, kérkedve várták, hogy szembeszálljanak a végzettel.
Az akkor már nyolc hónapja tartó amerikai terrorbombázások miatt elrendelt elsötétítés és a nyilasrazziázások ellenére tele voltak a színházak, a mozik, és az Operaház nézőterét is megtöltötték a halál szemébe nevető budapestiek.
Sokan bizarr módon a terrorbombázók által a védők radarjainak zavarása céljából ledobott fóliacsíkokból készített „sztaniollal” díszítették fel a karácsonyfát.
Virtus volt ez, vagy a halál torkában megbomlott elmék irracionalitása? Az bizonyos volt, hogy a magyar főváros népe azon a nyolcvan évvel ezelőtti karácsonyon, a háborús pokolban, Tamási Áront idézve:
zuhogó, vad, kápráztató romantikát csinál a pusztulásból. […] Két szó vajúdik és marja ilyenkor egymást: – Bolond-é, vagy felséges?!
Budapest lakói nyolcvan évvel ezelőtt hetykén, szinte kihívóan nevettek a halál szemébe. Pedig pontosan tudták, mi következik, mi forog kockán, hiszen a szovjet tüzérség már hetek óta támadta a fővárost, sőt a nem sokkal korábban, 1944 őszén kiépített hármas védelmi rendszer, az Attila-védvonal legkeletebbi, Gödtől Veresegyházon, Maglódon, Ecseren keresztül Dunaharasztiig húzódó gyűrűjét már október vége óta lőtte az ellenség. A budapestiek mégis megünnepelték a karácsonyt a végpusztulás árnyékában is. És nem feledkeztek el a Budapestet védő harcosokról sem, elhalmozták a katonákat karácsonyi bejglivel és más földi jóval. Tudták, hogy sokuknak ez lesz az a bizonyos utolsó vacsora…