– Egyetlen módja van előrelépni, amit a magyar miniszterelönk már három éve mond: le kell ülni egymással és beszélgetni kell – fogalmazott Kovács Zoltán a Harcosok órája keddi adásában Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök washingtoni találkozójáról. A Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára elmondta, hogy az európaiaknak egy háborúpárti álláspontból kell most visszatérniük a béke oldalára.
Kiemelte, hogy Orbán Viktor gyakorlatilag egyedüliként állt ki a háború kirobbanása óta a béke mellett.
Az államtitkár véleménye, hogy minden egyes perccel, amit tárgyalással töltenek, közelebb kerülünk a békéhez. Minél hamarabb kezdik el a világ vezetői a párbeszédet, annál nagyobb az esély – jegyezte meg a békemegállapodás kapcsán.
Hecckampány a nemzeti ünnep ellen
Kovács Zoltán az augusztus 20-i tűzijátékról szóló lejárató hírekről úgy nyilatkozott, hogy amit látnak, az része annak a politikai hecckampánynak, ami uralja a közbeszédet az ellenzéki oldalon.
A baloldal mindig gyűlölte a nemzeti ünnepeket
– tette hozzá.
Az államtitkár jelezte, hogy augusztus 16-a óta zajlanak a Szent István-nap rendezvényei, a tűzijátékot pedig a világ egyik legsikeresebb tűzijátékszervezője készíti elő.
Ez Európa legnagyobb ingyenes fesztiválsorozata
– húzta alá Kovács Zoltán, aki szerint a magyarok élvezik és szeretik augusztus 20-át. Szerinte a magyar államiság története az egész világban példaértékű a megmaradásról és az összetartozásról, különös tekintettel arra, ami a XX. században Magyarországgal történt. Úgy véli, hogy a magyarság alapidentitásához tartozik az a keresztény kultúrkör, amiben az államiságunk kialakult.
A nemzeti ünnep nem lehet vörös posztó
– tette hozzá.
Kovács Zoltán arra számít, hogy zavartalan, közel ideális viszonyok lehetnek a tűzijáték során.
Hatalmas érdeklődés az Otthon start program iránt
Az Otthon start program kapcsán keringő baloldali álhírekről az államtitkár elmondta, hogy óriási az érdeklődés a fix 3 százalékos hitel iránt. Mint jelezte, olyan kötöttségek vannak, amik ellentmondanak az ingatlanok drágulására vonatkozó véleményeknek.
A baloldal abban érdekelt, hogy a magyarok kiszolgáltatottak maradjanak
– vélekedett.