„Számos alkalommal beszélt a miniszterelnök arról, nem is evidencia, hogy a választásokon dől el a dolog. Hát ezért küzdünk, ezért vagyunk itt, ezért beszélgetünk, ezért rakjuk össze a jelöltjeinket, és ezért készülünk a választásra.” Közölte:
„Megjegyzem, Orbán Viktor személye pontosan azt mutatja, hogy hogyan működik egy demokratikus politikus. Ő nagyon régóta van a politikában, volt 16 évet ellenzékben, kicsit többet most már kormányon szerencsére, és amikor úgy alakult, hogy elveszítette a választást, akkor minden további nélkül átadta és átadtuk a hatalmat. Ez a demokratikus rend, ez a demokratikus rendszer, ezen vagyunk, és ez fog továbbmenni. Erről van szó. A tét óriási, és látjuk, hogy semmitől nem riadnak vissza a manipuláció tekintetében, tehát akármiről van szó, akár az ő személyéről, vagy egy vasúti helyzetről, vagy a buszokról a fővárosban, úgy intézik és úgy írják meg a dolgokat, hogy az nekünk ártson, legyünk észnél, legyünk résen a mi bőrünkre megy a játék és az ország sorsa a tét.
Úgyhogy ezért kell ott lenni, ezekkel figyelni, és szépen a szabályokat betartva nyerni is fogunk.”
Arról van szó, hogy hol születnek a döntések rólunk. Németh Balázs megjegyezte: Sláger téma az ellenzéki álhírterjesztőknél, hogy nincsen rezsicsökkentés.
Ezek az emberek is jóval magasabb rezsit fizetnének, tehát ez valóban ez egy hangulatkeltés. Könnyű megszokni persze a jót. Tehát amikor valamilyen jó irányba változik, és bevezetjük, és ez válik a normává, akkor gyakorlatilag természetessé válik. Ezért kell róla beszélni, még hogyha ismételjük is magunkat, de el kell mondani, Magyarországon fizetjük a legalacsonyabb rezsit az Európai Unióban, és nagyon komoly politikai küzdelmet folytatunk azért és folytattunk az elmúlt években is, hogy ezt megvédjük. Megvédjük részben a brüsszeli nyomástól, amely a nagy cégek érdekében a szabad piacra hivatkozva állandóan ennek a beszüntetésére szólítja fel a kormányt és bírálja ezt az intézkedést.
– jelentette ki az államtitkár. Hozzátette:
Most az utóbbi 1-2 évben, a háború miatt, a szankciós politika az energiarendszerek megváltozása miatt és a nyersanyagbeszerzés nehézségei miatt is ki kellett állni, hogy Magyarországon meg tudjon maradni ez. Az alacsony rezsi és ez a rendszer, ami az emberek érdekét nézi, és nem pedig külföldit.
Közölte: „Ez is megváltozna, megjegyzem, hogyha váltás lenne, hiszen a korábbi ellenzéki szereplők is, vagy most a Tisza is állandóan előhozakodik azzal, hogy ez egy rossz rendszer, és ezt meg kell változtatni. Ugye minden fontos pontban egyébként
Magyar Péteréknél is előkerülnek ezek az érvelések, előkerülnek a brüsszeli elvárások, erről van szó. Fájóan hiányzik itt a szuverén gondolkodás, fájóan hiányzik az a megértése a dolgoknak, hogy itt a saját érdeket kell nézni akkor is és ki kell állni emellett, hogyha ez időnként konfliktussal jár.
Nem mindig az a jó, hogyha vállveregetést kapunk külföldről, nem mindig a könnyebb út a jó, hanem sokszor a nehezebb.”
Hidvéghi Balázs Brüsszellel kapcsolatban úgy fogalmazott: „Igen, ott egy ilyen megközelítés van, hogy ezt szakmai anyagokba csomagolják át, pont a rezsi téma az ilyen, tehát volt, ahol olyan téma, van olyan téma, ahol direkt politikai bokszolás van, ugye a migráció kérdése, vagy a gender kérdései, ezt inkább ugye a gazdaságpolitikai elemzésekbe rejtik el, de végső soron a lényeg az ez. Tehát, hogy milyen érdeket nézünk és hogyan döntünk. Tehát itt egy magasabb rezsit kellene fizetni akkor, hogyha a szabadpiacot teljes egészében engednénk itt működni, és az elmúlt három és fél évben meg különösen amióta a háború zajlik, és a szankciós politika újabb kényszereket helyezett el az európai piacon. Ez nyilvánvalóan nem magyar érdek, és akkor is, ha ekkora a nyomás ellenünk, ki kell állnunk, ez bizony a saját magunk érdeke.”
És itt nekünk a magyar emberek, a magyar családoknak az érdeke az első, nem pedig a külső elvárás. Ez van. Tehát ezeket a csatákat folyamatosan meg kell vívni.
– mondta.
A műsor végén még egy egészségügyi téma. Németh Balázs kiemelte: nem tudja elengedni ezt az ügyet. Van egy tiszás aktivista, akinek hatórás műtéttel megműtötték a vállát. Volt egy közlekedési balesete, rollerrel elesett, saját bevallása szerint és a saját hibájából. Megmentették a vállát, először a veszprémi kórházban volt, aztán itt Budapesten a Honvédkórházban, és ahogy kihozták a műtőből, gyakorlatilag azonnal azt kérdezte a Facebookon a követőitől, a tiszás követőktől, hogy posztoljon-e majd rendszeresen arról, hogy milyen tapasztalatokat szerez a Honvédkórházban. Igazi tiszás gyűlöletkeltő hozzáállás azzal a felhanggal nyilvánvalóan, hogy őt sérelmek érik a kórházban és borzalmas állapotok vannak a magyar egészségügyi intézményekben.
Először is nyilvánvalóan mielőbbi felépülést kívánok ennek az embernek, akármit is gondol a világról, vagy akárhogy is ír, vagy szavaz, tehát gyógyulást kívánok neki. És annak örülök, hogy úgy tűnik, hogy sikeres volt a segítség, tehát ha jól értem az eddig leírtakat, akkor sikerült őt rendbe hozni és a súlyos sérülés után majd fel tud épülni. Ez a legfontosabb
– mondta az államtitkár. Hozzátette: „A másik az, hogy szerintem az egészségüggyel kapcsolatos hergelés és az ottani álhírterjesztés ez egy nagy téma, és ezt tavaly kezdte el Magyar Péter akkor, amikor a hőségben hőmérővel járkáltak kórházba.
Hőmérővel járkált a kórházakban és számon kért itt mindenkit, tehát a kormányt leginkább, hogy miért nincs mindenütt már légkondicionálás, miért van meleg és így tovább. Tehát ez a legdurvább. Az egészségügy az a terület, ami nyilván mindenkinek nagyon fontos, nemcsak a saját egészsége miatt, hanem a szerettei miatt is. Ez az a terület egyébként azt gondolom, ami sohasem lehet elég jó. Hát nézzünk saját magunkba. Tehát amikor baj van, amikor a szerettünk kórházba kerül, orvosi segítségre szorul, akkor nyilvánvalóan azonnal kell a segítség, akkor mindent akarunk és mindent a gyógyulásért. És hatalmas munkát végeznek az egészségügyben dolgozók. Az orvosoktól az ápolókon keresztül a mentősökig, mint mindenki. És az elismerés és a tisztelet hangján lehet csak beszélni velük.”
Az államtitkár kiemelte, hogy ez az a terület, ahol rengeteget fejlesztettek, rengeteg forrás ment, az egészségügyben nagyon sok látható jele van már ennek, és nyilván nagyon sok még hátravan. De ez egy olyan terület, amire sosem mondhatjuk azt, hogy készen van, és most már minden rendben van, mert mindig kell fejleszteni, mindig kell felújítani, mindig lesznek újabb és újabb, egyébként nagyon drága eszközök, vizsgálati eszközök, gyógyeszközök, gyógyszerek és így tovább, amiket be kell szerezni. Úgy fogalmazott:
Tehát itt folyamatosan ezen dolgozni kell és dolgozunk is. De hogy ezzel a területtel támadjanak meg egy kormányzatot igaztalanul, és mondjuk számon kérjenek olyan fejlesztéseket, amik ellen egyébként ők maguk lépnek föl. Hát ugye idézzük akkor ide Kollár Kingát és az elhíresült, azt a hírhedtté vált beszédét, ahol egy az egyben elmondta azt például, hogy milyen kórházi fejlesztések lehettek volna, amiket sikerült megakadályozni azzal a politikai zsarolással, azzal a politikai hazudozással, amit ők visznek tovább, korábban vitte a DK meg a Momentum, ha még emlékszünk a Momentumra és az ő kinti képviselőikre. Ez ugyanaz a vonal, tehát gyakorlatilag egy ideológiai okból, politikai ellentét miatt cinikus módon, erkölcstelen módon támadnak egy kormányt kint, és azon dolgoznak, hogy bizonyos források ne érkezzenek meg, vagy lassabban érkezzenek meg.
Kiemelte: „Az egész mögött van először is egy hazugság, és szerintem egy erkölcstelen hozzáállás. És amikor valaki bajba kerül, mondjuk itt ez a tiszás aktivista vagy támogató, akkor nyilván egy picit elcsendesedik, legalább egy időre. Ugye amíg nagy baj van és segítenek rajta, és mindjárt még egyszer mondom, én büszke vagyok rá, hogy ahol őt fogadták, ahol kezelték, ott úgy tűnik, hogy sikeresen egy nagyon súlyos sérülést rendbe tudtak hozni. Ez a dolguk, ezért dolgoznak, és ezért tisztelet és megbecsülés illeti az orvosokat, az ápolókat, az intézményeket.”
Soha olyan komoly fejlesztések nem voltak az egészségügyben, mint az elmúlt években, erre nyugodtan a Fidesz–KDNP-kormány legyen büszke és legyünk büszkék. És nyilván nagyon sok teendő van még a jövőre. Ezeket folytatjuk józan és a valóságon alapuló hozzáállást szeretnék kérni mindenkitől, és még egyszer köszönet az egészségügyben dolgozóknak
– jelentette ki az államtitkár.
Borítókép: Hidvéghi Balázs, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Századvég konferenciáján a Várkert Bazárban 2025. június 2-án (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)