Itt az új Fekete Péter: kártyapakli a likvidálandó Hamász-vezetőkről
Muhammad Deit, a terrorszervezet katonai parancsnoka kapta a Joker szerepet.
Muhammad Deit, a terrorszervezet katonai parancsnoka kapta a Joker szerepet.

Az izraeli hadsereg a Gázai övezet egészére kiterjeszti a katonai műveleteket.

A nagy cégek vezetői figyelmeztettek: nem vesznek fel végzés után antiszemitát.

Több millió dollár vándorolhatott a terroristákhoz Soros alapítványain keresztül.

A terrorista szervezet vezetőinek hollétéről a foglyul ejtett Hamász-harcosok vallomásaiból következtetnek.

A francia elnök Dubajban beszélt az izraeli helyzetről.

Több fontos ok is felmerül, ami miatt nem működnek a konfliktus tartós rendezésére tett eddigi erőfeszítések.

Az izraeli hadsereg szóvivője felszólította az ott élőket, hogy vonuljanak a korábban közzétett humanitárius zónákba.

Voltak, akikkel köszönőlevelet írattak a terroristák, melyben „rendkívüli emberségüket” emelték ki.

A tűzszünet lejárta után erőteljes támadásokat indított Izrael a Hamász uralta területek ellen.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ott a pont – osztotta meg a Fidesz frakcióvezetője egy tiktoker videóját.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója bemutatta, hogyan mentek feledésbe a parázs viták.

A XVI. kerület polgármestere szerint már most jobban és olcsóbban végzik el a munkát, gyakran a főváros helyett is.

Az Országgyűlés elnöke a Patriótának adott interjút.

A frontokon továbbra sincs látványos fordulat.

Ezeket a kérdéseket járta körbe a Mandiner Erőtér című geopolitikai elemzőműsorában a házigazda, Pócza István és állandó vendégei, Horváth József és Földi László.

Az Egyesült Államok új nemzetbiztonsági stratégiája nem kertel: az Európai Unió birodalmi törekvései teljes kulturális összeomlásához vezethetnek.

Nehezen csikarta ki a döntetlent a magyar válogatott a Japán elleni mérkőzésen a vb középdöntőjében.

A Nélküled útja a panteonig.

Az ukrán főparancsnok még saját magának sem engedi meg, hogy egyáltalán fontolóra vegye ezt a lehetőséget.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.