Hamász-párti csoportokat finanszíroz Soros György alapítványa
Soros Alex és Soros György ugyanazt a kártyát játssza ki, amit a baloldal mindig: teljesen mást mondanak, mint amit tesznek.
Soros Alex és Soros György ugyanazt a kártyát játssza ki, amit a baloldal mindig: teljesen mást mondanak, mint amit tesznek.

Attól tartott a rendőrség, hogy erőszakba torkollana.

Brüsszel háborús pánikfinanszírozása Gáza esetében is folytatódik.

Efraim Inbar izraeli szakértő szerint eszük ágában sincs a Gázai övezetben maradni.

Kfar Azában brutális módon mészárolták le az embereket, a lakások falait, ajtajait és a bútorokat is vér borítja.

Palesztinok ezrei menekülnek el Gázából az izraeli hadsereg által megnyitott humanitárius folyosón keresztül.

A közösségi médiában terjedő felvételek szerint támadás érte a konvoját.

Izraelben kedden nemzeti gyásznapot tartanak a Hamász iszlamista terrorszervezet október 7-i támadása áldozatainak emlékére.

A zsidó állam hirtelen nagyon egyedül lett.

Egy 17 éves fiatal számolt be magyar újságírók csapatának a Hamász-terroristák október 7-i támadásáról.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csík Miklós tiszás aktivista élő videóban fenyegetőzött azzal, hogy 50 társával együtt fogja felkeresni Pócs Jánost.

Adóztatnák, csökkentenék a baloldali közgazdászok a szépkorúak juttatásait, ha másként nem megy.

Mindenkit megnyugtatott az építési és közlekedési miniszter.

A kormányfő megköszönte a hatvaniaknak a részvételt a szombati rendezvényen.

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök Torinóba utazott, hogy szolidaritását fejezze ki a rendfenntartó iránt és meglátogatta a kórházban ápolt rendőröket.

Az izraeli diaszpóraügyi és antiszemitizmus elleni küzdelem minisztériumának vezetője közölte: tudomásuk van arról, hogy az MSF olyan munkatársakat foglalkoztat, akik terrorszervezetekben tevékenykednek.

A férfit térfigyelő kamerák felvételei segítségével találták meg a rendőrt ért szombati támadás után, kevesebb mint huszonnégy órán belül.

A görög labdarúgó-bajnokság rangadóján az AEK Athén az Olimpiakosz csapatát fogadta, a végeredmény 1-1 lett.

Ha lesz jövője a Nyugatnak, akkor első körben majd ezeket kell eltakarítani.

Az ETO FC elleni döntetlent nagyon nehezen emésztik meg a hajdúságiak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.