Ismét megerősítik a polgárőrszolgálatot a déli határon
A határ mentén szolgáló polgárőrök képzést és új formaruhát is kapnak.
A határ mentén szolgáló polgárőrök képzést és új formaruhát is kapnak.

Bakondi György: Szeptember végén szolgálatba állhatnak az első kiképzett határvadászok.

A határvadászok az oktatás első napjától bruttó háromszázezer forint havi alapilletményt kapnak, a sikeres vizsgázók pedig csaknem négyszázezer forintot kereshetnek.

Az egyre nagyobb számban érkező és egyre erőszakosabb illegális bevándorlók és embercsempészek miatt van szükség a fejlesztésre.

Az új határvadászezred felállítása után visszavonhatók a katonák és a vezényelt rendőrök az államhatárról.

Rövidesen megkezdődhet az első 1200 ember felvétele és kiképzése, így a határon jelenleg szolgálatot teljesítő katonák és rendőrök visszatérhetnek majd alakulataikhoz.

A kormány júliusban döntött a szerződéses határvadász-jogviszony létrehozásáról és a Rendőrség Határvadász Ezredének felállításáról.

ORFK: A mostani helyzetben a megoldás a határvédelem megerősítése.

A szerződéses határvadászok maximum három évig teljesíthetnek szolgálatot, de dönthetnek úgy, hogy hivatásosak lesznek.

Határvadászegységeket állítunk fel, és megvédjük Magyarországot! – írta a kormányfő.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Különös eset borzolta a kedélyeket Szeged mellett.

Garantáljuk a nyugdíjbiztonságot, nem engedjük, hogy bárki külföldi magánpénztárakba szervezze ki az idősek pénzét, üzente Zsigó Róbert.

Nem túl biztató eredményeket mutat a levegőhigiénés index.

A cég figyelmezteti a képviselőt, hogy tette törvénybe ütközik.

A német kancellár és az ukrán elnök a Trump-találkozó előtt beszéltek egymással.

Trump és Putyin egy üzenetet kívánt megfogalmazni a brüsszeli elit irányába.

A CDU politikusa szerint elkerülhetetlenné vált a nyugdíjrendszer átalakítása és az egészségügyi kiadások visszafogása.

Sajnos idén sem volt hiány megdöbbentő, sokszor hajmeresztő közlekedési helyzetekből az utakon.

Felajánlásként érkeztek a rendőrségi flottába a Chery járőrautók. Megmutatjuk, hol lehet velük találkozni.

Az Afrika Kupán Egyiptom az ő góljainak köszönhetően máris bejutott a sorozat egyenes kieséses szakaszába.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.