Feltámadás
Visszatértünk a gyökerekhez. Megjelent újra a haza fogalma a liberalizmus által átmosott szívekben.
Visszatértünk a gyökerekhez. Megjelent újra a haza fogalma a liberalizmus által átmosott szívekben.

Vannak már olyan, egyébként az Európai Parlamentben is képviselettel rendelkező erők, akik mintha teljesen elszakadtak volna – nemcsak racionális értelemben, de emocionálisan is – a hazájuktól.

A vidéki ember nem vár másokra, nem mutogat a városiakra, helyette a földhöz, a tulajdonhoz való kötődés, a család, a vallás, a köztisztelet jelenti számára az életet.

A hazának már nincs, nem lehet köze ahhoz a haladáshoz, amelyet képviselői annak hazudnak. Ebben az esetben szükségképpen megváltozott alakban lép elénk Kölcsey jelszava: „haza vagy haladás”.
Az árulóvá válás előfeltétele tartozni valahova, valakihez, hinni benne, ragaszkodni egy eszményhez, ügyhöz, közösséghez; csak azután, ehhez képest lehetséges hűtlenné, csalárddá válni hozzá.

A Haza (Batykivscsina) párt kész koalícióra lépni a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mögött álló Nép Szolgája (Szluha Narodu) párttal a július 21-i előrehozott választások nyomán megalakuló új parlamentben – jelentette be Julija Timosenko volt miniszterel
A miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott: a határok szétszabdalhatták a magyarságot, de a nyelvünk, a gondolkodásunk, a nemzethez tartozásunk, az egy.

Már nagy mennyiségben megtalálható a piacokon és a boltokban is az itthon termesztett burgonya, habár a hazai készletek áprilisban kifogytak.

A normális ember ma egyszerűen felismerhető: tisztában van azzal, mi történik Európával, látja a veszélyeket, és ellenzi a tömeges migrációt.

A kormány az egész Kárpát-medencében minden fiatalt támogat a szülőföldön boldogulásban, valamint abban, hogy szüleinél jobban tudjon élni.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az ellátórendszer felkészült, az időjárás további romlása sem jelentene akadályt.

Nem ez az első eset, hogy egy tiszás politikus vitába keveredik a sajtó munkatársaival.

Közel kétszáz erőszakos támadás történt a MÁV-csoport munkatársaival szemben.

Teljes a készültség az országban a zord időjárás miatt.

A rendkívüli hideg ellenére is az utakon tiltakoznak a gazdák az elhibázott uniós döntés miatt.

Ez volt a megtorlás a Putyin-rezidenciát ért ukrán támadásért.

A 2026-os dalfesztivált Bécsben rendezik meg.

Az év második hónapjában utalja a kincstár a 13. havi nyugdíjat és a 14. havi nyugdíj első részletét.

Alongside the Brussels elite, Peter Magyar's inner circle is also increasingly outspoken in its opposition to the 13th- and 14th-month pensions.

Ha minden jól alakul, hat teniszezőnk is játszhat egyesben a Grand Slam-tornán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.