időjárás 1°C Elza 2022. december 1.
logo

Az európaiság téves értelmezése

Kiss Károly
2020.12.22. 09:00
Az európaiság téves értelmezése

Miniszterelnökünk, kormányunk, hazánk (legalábbis a magyaroknak az a része, amely ezt a kormányt támogatja) folyamatos vitában áll az Európai Unióval. A fő vitatott kérdések a migránsok befogadása, a másság, az identitások körüli viták, a támogatások feltételekhez kötése, a konföderációvá alakulás. Az Európai Parlament baloldali szárnya folyamatosan kétségbe vonja, hogy Magyarország megfelel-e a jogállami kritériumoknak. Már a Jakab András és Urbán László szerkesztette Hegymenet című tanulmánykötet 2017-es megjelenésekor elképedve láttam, hogy gazdasági lemaradásunk (pontosabban felzárkózásunk elmaradása) és egyéb bajaink okát a két tucat szerző egyöntetűen azzal magyarázta, hogy letértünk a Nyugat által diktált útról, eldobtuk Európa értékeit. Most, a magyar–lengyel vétó kapcsán újból előtérbe került ez a kérdés, és megrökönyödve tapasztalom, hogy a bírálók változatlanul azzal vádolják a magyar kormányt, hogy az letért az európai útról, elveti az európai értékeket. Riba István a HVG-ben megjelent historizáló cikkében azt írja, hogy „a haza vagy haladás régi dilemmájára ad avítt válaszokat az Orbán-kormány”, és idézőjelben használja a „hanyatló Nyugat” kifejezést. Fülep Lajostól Szekfű Gyulán át eljut a népiek harmadikutasságáig, sőt Széchenyit és a kuruc–labanc ügyet is belekeveri a mai vitába. Több dolog is tisztázásra szorul.

Először is, a harmadik utas népieknek igazuk volt. A vad, manchesteri kapitalizmus a háború után megbukott, megszelídült; Nyugat-Európában kialakult a jóléti állam, a szociális piacgazdaság rendszere. Hadd hozzak fel erre egy anekdotikus személyes történetet a régi időkből, az 1970-es évekből. A glasgow-i egyetemen voltam vendégkutató, és a reggeli asztalnál egy indiai vendégprofesszor – miután megtudta, hogy Magyarországról jöttem – megkérdezte: „Önöknél is olyan szocializmus van, mint amilyen Nagy-Britanniában?” Bárcsak olyan lenne, gondoltam. Az európai jóléti államot a monetarizmus, a thatcheri–reagani támadások megtépázták ugyan, de túlélte.

A bírálók szemet hunynak egy fontos dolog fölött (valószínűleg nincs is tudomásuk róla): az Európai Unióban nincs hosszú távú felzárkózás! A déli periféria (olaszok, spanyolok, portugálok, görögök) fejlettségi szintje a fejlettebb észak-nyugatiakétól – fő/GDP-ben mérve – ugyanakkora távolságra van, mint korábban volt. A második világháború utáni világban csak a Távol-Keleten történt felzárkózás: először Japánban, majd a délkelet-ázsiai „kis tigriseknél”, végül Kínában. Egyértel­műen kimutatható, hogy ez az aktív állami gazdaságpolitikának köszönhető. Ez az aktivista gazdaságpolitika viszont ellentétes az EU „értékeivel”. Valójában arra lenne szükség, hogy a kelet-európaiak mindaddig védhessék piacaikat és lehetőségük legyen bizonyos protekcionista intézkedésekre, amíg a gazdasági szintkülönbségek nagyobbrészt meg nem szűnnek. (Ezt vallotta korábban például Róna Péter is.)

A magyar kormány elveti a nemzetek feletti integráció ideá­ját. Ebben közrejátszanak hosszú távú gazdasági megfontolások, mint amilyen a fenti, de az euró bevezetésének halogatása is ezzel kapcsolatos. Ezeregyszáz éves történelmünk, államiságunk, kultúránk féltése is épp elegendő indok ahhoz, hogy óvatossággal kezeljük a föderalista integráció tervét. Ez semmiképpen sem jelenti az európaiság megtagadását.

A migránsok korlátlan befogadásának az európai értékekkel való összekapcsolása szintén ostoba dolog. Ez már agyonvitatott téma, de érdemes felfigyelni a legújabb fejleményekre. Nyugat-Európában eddig különbséget tettek a hétköznapi iszlám és a dzsihadisták között, és csak az utóbbinak tulajdonítottak veszélyt. Emmanuel Macron elnök és a francia kormány legújabb törvényjavaslata viszont szakított ezzel a defetista felfogással. Abból indul ki, hogy nemcsak a harcos iszlám jelent veszélyt a demokráciára, hanem maga a békés iszlám is, amely párhuzamos társadalmak létrehozásához vezet, és ezentúl nem tűrik el, hogy az iszlám vallási előírások fölülírják a köztársasági törvényeket.

Végül egy nagy vitatott kérdéskör maradt az európai értékek és identitás témájában: a másság. A másság elismerését akár keresztény erénynek, toleranciának is tekinthetnénk. De egy ideje már jóval többről van szó: a másság beteges, magamutogató kultuszáról, egy önfeladó, önveszélyes hóbortról, a hagyományos identitások (nemzeti, etnikai, vallási, nemi) szétrombolásáról, mindennek a relativizálásáról, Jacques ­Derrida filozófus dekonstrukcionizmusnak nevezett divatos ­filozófiai irányzata nevében.

A jogállamiság követelményeit a magyar kormány is vallja, az Európai Parlament ilyen irányú vizsgálódásait elfogadja. (Kivéve, ha azokat az európai joggal ellentétes feltételekhez akarják kötni.) De ne legyünk naivak, és lássuk: ezen kritikák és kezdeményezések indítóoka a fentebb tárgyalt véleménykülönbségekből származik. Bizarr dolog, hogy egy önmagával meghasonlott, talajt vesztett Nyugat-Európa a hagyományos európai értékeket valló és vállaló Magyarországot vádolja európaiatlansággal. De még inkább bizarr, hogy a hazai ellenzék ehhez hangos üvöltőkórusban asszisztál.

A szerző közgazdász, társadalomkutató

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.