A demográfiai fordulat lehetőségei
A családok védelmét és megerősítését kell szolgálni az élet minden területén.
A családok védelmét és megerősítését kell szolgálni az élet minden területén.

Ha nemcsak az esküvőre, hanem a házasságra is felkészülünk, sokkal nagyobb eséllyel tarthatjuk majd meg az aranylakodalmat is.

Vallásának megfelelően kijelentette: a házasság férfi és nő között köttetik.

Hétfőn jött el a nagy nap a háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizenötszörös Európa-bajnok úszó számára.

A világjárvány miatt bőven volt bepótolnivaló.

Ott maradtam özvegyen. Akadt még egy-két rövidebb kapcsolatom, de inkább csak futólag, mert leterített a gyász.

Elsősorban azok kötnek vagyonjogi szerződést, akik nem az első kapcsolatukban élnek.

Kautzky Armand és Szemők Adrienn házassága több mint két évtized után került válságba.

Az énekes színész kilenc évvel a történtek után avatta be a nyilvánosságot a részletekbe.

A Vegyél el című Kat Coiro-film abból indul ki, hogy világunkban minden szellemi érték relatívvá lett.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A választáson négy független jelölt indult.

Csík Miklós tiszás aktivista élő videóban fenyegetőzött azzal, hogy 50 társával együtt fogja felkeresni Pócs Jánost.

Adóztatnák, csökkentenék a baloldali közgazdászok a szépkorúak juttatásait, ha másként nem megy.

Mindenkit megnyugtatott az építési és közlekedési miniszter.

Az amerikai elnök újságíróknak azt mondta, Dulcy Rodriguez ideiglenes elnök vezette venezuelai kormányzat jelenleg jó munkát végez és jó kapcsolatot sikerült kialakítani vele.

Az összetűzésekben a biztonsági erők 17 tagja és 31 civil is életét vesztette.

Napi külpolitikai hírösszefoglaló.

Görögországban forrnak az indulatok az AEK–Olimpiakosz futballrangadó után. Marko Nikolics, az AEK trénere nagyon kiakadt.

A szövetségi kapitány büszke a játékosaira az Európa-bajnokság után, de látja, hogy hol kell még fejlődniük.

A FELSZÍN ALATT – A pénz, az információ és az ideológia lett a demokrácia nélküli világ tartópillére.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.