Ittas vezetésért tartoztatták le a demokrata házelnök férjét
A rendőrség 8 ezreléknél magasabb véralkoholszintet mért nála.
A rendőrség 8 ezreléknél magasabb véralkoholszintet mért nála.
Több ukrán politikus is keményen bírálta az Országgyűlés elnökét.
Ruszlan Sztefancsuk szerint a kárpátaljaiaknak fegyverekre lenne szüksége.
A házelnök az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a Magyarország előtt álló kihívásokról, valamint hazánk viszonyáról az Európai Unióval.
Nancy Pelosi a legmagasabb rangú amerikai politikus, aki a háború óta felkereste az országot.
A posztjáról leköszönő Áder János növelte vagyonát, Kövér László anyagi helyzete alig változott.
Az Országgyűlés elnöke közölte, hogy a kormányoldal még nem tárgyal az államfői posztról.
– Magyarország és egész Európa számára érdek az, hogy Szerbia mielőbb az Európai Unió teljes jogú tagjává váljon – hangsúlyozta Kövér László.
Kövér László hangsúlyozta: az európai intézmények arra valók, hogy kiszolgálják a független nemzetállamok együttműködését.
A magyar történelem eddigi legnagyobb parlamenti bírságát kell befizetnie a Jobbik elnökének.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Kiderülhet, ki robbantotta fel az Északi Áramlatot.
Hazai hírességek is szurkolnak a súlyos balesetet szenvedett Kossuth-díjas énekesnek.
A magyar bajnok az Európa-ligában sem számíthatna könnyű menetelésre.
Az amerikai konzervatívok is felháborodtak az ukrán csapáson, amely a Barátság olajvezeték megrongálásával Magyarország és Szlovákia energiaellátását sodorta veszélybe.
A Tisza Párt elnöke évekkel korábbi fotóval próbálta alátámasztani állításait.
Izgalmas vonalvezetés sok kanyarral, szép táj, jó minőségű aszfalt. Íme, a kedvenc motorostúra-helyszíneink.
Kedden hirdet keretet a magyar nemzeti csapat szövetségi kapitánya.
A Magyar Nemzet alapító-főszerkesztője a szerkesztőségi szobában is hazájának, nemzetének tanítómestere maradt.
A Tisza Párt elnöke évekkel korábbi fotóval próbálta alátámasztani állításait.
Izgalmas vonalvezetés sok kanyarral, szép táj, jó minőségű aszfalt. Íme, a kedvenc motorostúra-helyszíneink.
Kedden hirdet keretet a magyar nemzeti csapat szövetségi kapitánya.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.