Hegyi-Karabah megszűnik létezni – kiáltotta ki a szakadár terület vezetése
Az önhatalmúlag kikiáltott, örmények lakta terület feloszlatja az összes helyi intézményt.
Az önhatalmúlag kikiáltott, örmények lakta terület feloszlatja az összes helyi intézményt.

Az örmény ellenzéki mozgalom több ezer támogatója kedd reggel áttörte a rendőrségi kordont a fővárosban.

A két ország Hegyi-Karabah régióért vívott háborúját két évvel ezelőtt csak fegyverszünettel zárták le.

Közleménye szerint nem volt befolyása a nemzet és az állam legfontosabb bel- és külpolitikai ügyeire.

Az örmény védelmi tárca közölte, hogy az azeri erők a déli Gegarkuni régióban lőtték az örmény hadállásokat.

Ceyhun Bayramov azeri külügyminiszter közölte, négyezer állampolgáruk sorsáról továbbra sem tudnak semmit.

Az örmény kormányfő szerint országa történetének talán legdöntőbb pillanatával néz szembe.
A hétfőn elesett örmény katona volt a térségben július közepén újból kiújult ellenségeskedés 19. halálos áldozata.

A hét végi azeri–örmény fegyveres összecsapásoknak már több halálos áldozatuk van.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hajmeresztő, amit műveltek!

Szilveszterre megerősített szolgálattal készül az OMSZ, annál is inkább, mert pénteken az ünnepi időszak első petárdabalesete is megtörtént.

A Fidelitas fiataljai kézzelfogható segítséget visznek a határon túlra.

Magyar Péter alaposan kihúzta a gyufát. A Női DPK alapító tagja szembesítette a hazugságaival.

Mark Rutte szerint az EU-nak az Egyesült Államokkal együtt, nem pedig attól függetlenül kell erősítenie védelmét.

A floridai találkozó nyilvános lesz.

A NABU több ukrán parlamenti képviselőt vádolt meg azzal, hogy kenőpénzt kaptak cserébe azért, hogy bizonyos parlamenti döntések mellett szavazzanak.

Kövesse velünk a Liverpool–Wolves Premier League mérkőzés legfontosabb történéseit!

“It is absurd that people with no scientific achievements criticize world-renowned scientists,” Minister Balazs Hanko told our newspaper in an interview.

Különleges gyűjtői daraból van szó.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.