Beavatkoznának a magyar belügyekbe a demokraták
Támogatásáról biztosította a magyarországi ellenzéket az amerikai kongresszus Helsinki Bizottsága.
Támogatásáról biztosította a magyarországi ellenzéket az amerikai kongresszus Helsinki Bizottsága.

A szervezet legfőbb támogatója továbbra is Soros György Nyílt Társadalom Intézete.

Mészáros György nem simán egyike a meleg örökbe fogadó apáknak, hanem az ELTE gender szakos docense is.

Úgy tűnik, hogy a jogállamiságot valójában a Soros-hálózat önkényétől kell megvédeni.

A Soros György által pénzelt szervezet napokban megjelent jelentése szerint Magyarország visszakényszeríti Szerbiába az illegális migránsokat.

Erdélyben a helyzet változatlan – a bukaresti ítélőtábla most épp a gyergyóremetei székelyeket büntette.

A svéd közszolgálati tévé, az SVT szombat esti híradójában Magyarországgal foglalkozott.

A Soros-hálózathoz köthető ügyvédek közel 12 ezer kártalanítási pert indítottak a magyar állam ellen, melynek következtében az állam közel kilencmilliárd forintnyi kártalanítást volt kénytelen kifizetni.

Az Alapjogokért központ egy mondattal világított rá arra, mennyire kell komolyan venni a jelentést.

Az önbevallás szerint a magyarországi Helsinki Bizottság tavaly több mint félmilliárd forintot kasszírozott.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Vissza nem térítendő támogatás érhető el februártól.

A különleges telihold legszebb arca holdkeltekor és holdnyugtakor figyelhető meg.

A napokban egy mediterrán ciklon hozhatja el az igazi téli hangulatot.

Németországból költözött vissza a kecskeméti önkormányzati képviselő.

A kormány lépéseket tesz az energiaárak védelmében.

A hatóságok szerint a tüzet feltehetően tűzijátékok okozták, a nyomozás pedig a felelősség és az esetleges vádemelés tisztázására irányul.

Maduro lehetőséget kapott arra, hogy elhagyja az országot, de nem akarta elfogadni az ajánlatot, és most megfizeti ennek következményeit – mondta a lapunknak nyilatkozó szakértő.

A magyar válogatott támadójáról hamarosan megszülethet a hivatalos bejelentés.

Manapság nagyjából tízezer szőlőfajtát tartunk nyilván és valamelyest ismerjük eredetüket, tulajdonságaikat, értékeiket.

Nem kicsi a tét, érdemes Szerbia példájára is figyelni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.