A Tűzfalcsoport Blogstar oldal számol be arról legfrissebb cikkében, hogy a közelmúltban töltötték fel a civil szervezetek gazdasági beszámolóit a Bíróság.hu oldalra. Ezek a dokumentumok teszik lehetővé, hogy összegezni lehessen, kik és mi célból tartják fenn az olyan, a Tűzfalcsoport megítélése szerint nemzetellenes, Soros György alapítványa alá tartozó NGO-kat, mint például a Kőszeg Ferenc által alapított magyarországi Helsinki Bizottság.
Az önbevallás szerint az SZDSZ-es és Soros-alapítványos Kőszeg által gründolt liberális egylet tavaly több mint félmilliárd forintot kasszírozott. Ugyanakkor – és ez az első fontos tanulság – Pardavi Márta és Kádár András Kristóf társelnökök fizetése sem jön ki abból az összegből, amennyit a magyar emberektől kaptak, minthogy a NAV az szja-felajánlások után valamivel több mint 5,6 millió forintot utalt át a Helsinki Bizottságnak, a szervezet viszont 9,6 milliót fordított a vezető tisztségviselők javadalmazására.
A Tűzfalcsoport számításai szerint, tekintettel arra, hogy az szja 1 százaléka átlagosan 5-6 ezer forint egy-egy felajánlóra vetítve, könnyen kiszámolható, hány olyan ember él az országban, akinek számít valamit a migránsok és bűnözők prókátorainak „munkája”: körülbelül ezer.
A Kőszeg Ferenc-féle Helsinki Bizottság működését amúgy szinte teljes egészében Soros György Nyílt Társadalom Alapítványok hálózata és közvetlen szövetségesei, a Sigrid Rausing Trust és az OAK Alapítvány finanszírozták 2019-ben is. Utóbbiak több szálon kötődnek a New York-i spekulánshoz. A Sigrid alapítói közül ketten – Mabel van Oranje és Chris Stone – is előzőleg Sorosnak dolgoztak, akárcsak Duncan Wilson, a szervezet ügyvezető igazgatója. Mindkét NGO-t a legfontosabb európai partnerei között tartja számon az OSF.
A Helsinki Bizottság bevételeit cél szerint három plusz egy nagyobb kategóriába lehet sorolni.
Működési támogatások
Ahogy az fentebb olvasható, a szervezet működését szinte teljes egészében az OSF és partnerei finanszírozzák. A beszámoló szerint a Kőszeg által létrehozott bizottság a Nyílt Társadalom Alapítványok mellett a CEU-tól, valamint a Sigrid Rausing Trusttól és az OAK Alapítványtól kapott pénzből fizeti az alkalmazottakat, tartja fenn az irodájukat stb. Az OSF-től és Soros egyetemétől közel 100 millió forintot, az OAK Alapítványtól több mint 52 millió forintot, a Sigrid Rausing Trusttól pedig több mint 56 millió forintot kaptak tavaly erre a célra az adófizetők 5,6 milliója mellé.