A Gateway űrállomás legénységében egy japán űrhajós is helyet kap
Cserében az ázsiai ország logisztikai és egyéb ellátási szolgáltatásokat nyújt a misszióhoz.
Cserében az ázsiai ország logisztikai és egyéb ellátási szolgáltatásokat nyújt a misszióhoz.
A lehetséges kockázatokat akarják előre kiszűrni, tervezett pályájának stabilitását kitapasztalni.
Sajnos hazánkból nem lesz látható ez a holdfogyatkozás, de Észak-Amerika, a csendes-óceáni térség lakossága egyaránt örülhet a ritka égi jelenségnek.
Az október 25-i esemény különlegessége, hogy hazánkból 2015 óta nem volt észlelhető ehhez fogható léptékű jelenség. Budapesten a legnagyobb fogyatkozás idején majdnem a Nap fele eltűnik.
Különleges hálószerkezettel, a Holdon elérhető alapanyagokból létesülhet állandó bázis az égitesten
Az első kísérleti jelöltek a fűfélékhez tartozó növények, amelyeket már 2025-ben szeretnének a Holdra küldeni.
Az SLS rakéta szállítja az Orion nevű űrkapszulát, amely a tervek szerint megkerüli a Holdat.
A NASA az Artemis-programmal ismét embert akar a Holdra juttatni.
Egy új tanulmány segítségével jobban megérthetők az űrlét emberi testre gyakorolt káros hatásai.
A NASA szeretne visszatérni a Holdra, de úgy tűnik, a mérnökök becslési képessége nem javult ötven év alatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Robbanások hangját is jelentették az események előtt.
A berlini kormány inkább közös fejlesztésre tenne ajánlatot.
Sokan az év egyik legfelkavaróbb élményeként emlegetik a Grimm testvérek klasszikusából készült horrort.
Az európai ipar már padlón van, és elszabadult az energiaszegénység a lakosság körében.
A 45 éves Katrine Lunde és a múlt jelentheti a legnagyobb akadályt a Győri Audi ETO KC címvédésében.
A közvélemény-kutatások szoros versenyt jeleznek az első forduló után.
A kizárás is fenyegette a Spanyol Nagydíj szombati időmérője után, több versenyt is kihagyhat.
Tombol a kettős mérce.
Az európai ipar már padlón van, és elszabadult az energiaszegénység a lakosság körében.
A 45 éves Katrine Lunde és a múlt jelentheti a legnagyobb akadályt a Győri Audi ETO KC címvédésében.
A közvélemény-kutatások szoros versenyt jeleznek az első forduló után.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.