Kocsis Máté: A baloldali aljasságnak nincs határa
Sokadjára is a miniszterelnök családjára rontottak rá.
Sokadjára is a miniszterelnök családjára rontottak rá.
A német Rheinmetall és a magyar állam szerdán újszerű katonai célú járművek gyártásáról állapodott meg. Zalaegerszegen és Kaposváron is fejlesztenek.
Magyar honvédek ezrei segítik a koronavírus-járvány elleni védekezést, miközben az ország védelmi feladatait is ellátják.
A katonák elvégezték az előre kijelölt 59 köznevelési intézmény fertőtlenítését az őszi szünetben – mondta a honvédelmi miniszter.
Az intézményben pedagógusoknál és tanulóknál is igazolták a koronavírust korábban.
A körülbelül három és fél órás munka során minden belső felületet le tudnak fertőtleníti.
Tizenegyre emelkedett a már leszállított könnyű, többcélú H145M forgószárnyasok száma Szolnokon, jövőre teljes lesz a flotta.
Ahogy a koronavírus-járvány első szakaszában rendkívül fontos szerep hárult a Magyar Honvédségre.
172 évvel ezelőtt a magyar honvédség Pákozd–Sukoró térségében győzelmet aratott Jelačić bán seregével szemben.
Számítanak a magyar állami tulajdonú győri Rába részvételére a honvédség modern harcjárműveinek legyártásában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ugyan nyárias meleg várható, de érhetik majd az embert meglepetések.
Soros organizations have taken legal action to challenge the ban on the pro-LGBTQI demonstration on June 1.
A tüntetők népszavazást követelnek Bulgáriában, míg a kormány kitart az euró 2026-os bevezetése mellett.
A manchesteriek mélyen a zsebükbe nyúltak: hatalmas összeget fizettek ki a brazil támadóért.
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
Elővigyázatosságból döntöttek így a szakemberek, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.
Tombol a kettős mérce.
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
Elővigyázatosságból döntöttek így a szakemberek, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.