Amint áthajtunk az érkezésünkre szolgálatkészen feltáruló sorompó alatt, katonás tartású, ám civil ruhát viselő, idős férfiak tűnnek fel. Valamivel odébb középiskolások csoportja követ egy terepmintás gyakorlóruhát viselő hölgyet. Szemből kisgyermekes család érkezik – a látogatóközpont felé igyekeznek éppen.
A pákozdi Katonai Emlékparkban járunk abból az alkalomból, hogy a közelmúltban elnyerte a Nemzeti Örökség Intézete által alapított Év Emlékhelye díjat.
– Itt vívták meg a pákozd–sukorói csatát 1848. szeptember 29-én. Jellasics horvát bán – császári támogatással – szeptember 11-én átkelt a Dráván, hogy megbuktassa Batthyány Lajos miniszterelnököt és márciusban felálló kormányát.
A magyar honvédség sokáig csak hátrált az egyre beljebb és beljebb nyomuló csapatok elől.
A szeptember 28-án Sukorón tartott haditanács döntése értelmében azonban nem tehette ezt tovább, hiszen Jellasics elérte Székesfehérvárt, és onnan már tényleg csak egy iramodás lett volna Buda – idézi fel a történelmi előzményeket Görög István nyugalmazott ezredes. A budapesti születésű, Székesfehérváron felnövő főtisztnek komoly szerepe van abban, hogy a pákozdi Katonai Emlékpark – előzménytörténetét is beleszámítva – közel negyedszázados múltra tekinthet vissza: 1998-ban ő lett az emlékhely létrehozását célzó összefogás titkára, megalakulásakor a létesítmény ügyvezetője. Immár nyugállományú ezredesként – a honvédség és a civil társadalom kapcsolatának megerősítéséért végzett munkájáért – idén márciusban megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést.
A pákozdi csatára visszatérve: az ütközet elkerülhetetlenné vált. Móga János altárbornagy a Velencei-tó északi partján, védelemre berendezkedve állította fel a magyar sereg fő erőit. Jellasics igyekezett a vízbe szorítani a magyarokat, de kudarcot vallott – ebben az egyetemistákból alakult hazai tüzérségnek, valamint az ütközetbe bekapcsolódó zalai nemzetőröknek volt döntő szerepük. A bán így kénytelen volt fegyverszünetet kérni.
– A magyar fél részéről ez volt a szabadságharc első győztes csatája, egyben a magyar honvédség tűzkeresztsége.
A júniusban alakult haderő nemcsak azt mutatta meg ezzel a világnak, hogy létezik, de azt is, hogy képes megállítani az ellenséget – hangsúlyozza az ügyvezető.
Több mint száz év elteltével, 1951-ben aztán obeliszket állítottak a helyszínen a csata emlékére. E díszoszlop mind a mai napig látható, a környezet azonban alaposan megváltozott körülötte. A Magyar Néphadsereg egykori 1,6 hektáros gyakorlótere helyén 2010 óta 3,6 hektáros nemzeti emlékpark terül el, amely a Honvédség és Társadalom Baráti Kör, a pákozdi önkormányzat és a magyar állam alkotta konzorcium tulajdonában van. A létesítményt 2019-ben – az utolsó évben, amely mentes volt a Covid miatt elrendelt korlátozásoktól – hetvenezer látogató kereste fel. Az érkezők közel negyven százaléka diák volt.
– Célunk, hogy a pákozd–sukorói csatától kezdve napjainkig bemutassuk, milyen háborúkra és hadi eseményekre lehet emlékezni a magyar történelemben, és hogy ezek során mi minden várt és vár egy katonára. Bizonyos értelemben a régi idők családi asztalát kívánjuk helyettesíteni. Akkoriban az öregek eme asztal mellett idézték fel személyes élményeiket, így a szintén jelen lévő fiatalok hiteles forrásból tudhatták meg, mi a háború. A szó hagyományos értelmében ma már nem létezik ez a fórum, ezért kell megpróbálnunk átvenni egy-két funkcióját – fogalmazza meg a létesítmény ars poeticáját Görög István.
Kopjafaliget a vértanúknak
Elsőként az aradi vértanúk emlékét őrző kopjafaligethez sétálunk.
– Itt arra szoktuk kérni a megjelenteket, hogy keressék meg Schweidel József oszlopát. A vezérőrnagy ugyanis harcolt a pákozdi ütközetben, de egyéb kötődése is van a környékhez: a kereszt, amelyet kivégzése előtt átadott a gyóntatójának, jelenleg a közeli kápolnásnyéki katolikus templom monstranciájának – az Oltáriszentség ünnepélyes megmutatására szolgáló díszes edényének – tetején található.
Néhány lépés, és máris hatvanöt-kilencven évet távolodtunk az időben 1848/49-től. Ezt komor szobor tudatosítja a látogatóban: két elgyötört, téli felszerelést viselő katona – egy álló és egy ülő honvéd – fürkészi a látóhatárt: a Donhoz vezényelt és ott csaknem teljes egészében megsemmisült 2. magyar hadsereg túlélői.
– Az emlékmű Benedek György Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása. Korábban évekig a fővárosban, a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolán állt, de mivel egy alapítvány készítette és adományozta az iskolának, nem szerepel a vagyonleltárban. Így nem volt akadálya annak, hogy átszállíttassuk ide, hogy mindenkit emlékeztessen a magyar katonák első és második világháborús áldozatvállalására – mondja az ügyvezető.
Gyerekek a lövészárokban
Bal kézre korhű állapotokat idéző lövészárok tűnik fel.
– Az emlékpark mai területén építették ki a Dunántúl védelmére hivatott Margit-vonal egyik ágát 1944-ben – említi kalauzunk. – Mintegy 155 méter hosszan helyreállítottuk, és kezdő szakaszát az első, záró szakaszát a második világháborús állapotoknak megfelelően alakítottuk ki. A legfontosabb különbség: az első világháborús járat valamivel keskenyebb, mint a második világháború idején használt. 44 után egy katonának ugyanis már több holmija volt, mint a 14 és 19 között harcolóknak.
A gyerekek a lövészárokba lemászva megtapasztalhatják, milyen körülmények között álltak helyt felmenőik. Pár perc elteltével már kifelé igyekeznek, ám amikor vezetőik elárulják nekik, hogy annak idején előfordult, hogy dédapáik hetekig, hónapokig nem hagyhatták el az erre nagyon hasonlító állásaikat, elcsodálkoznak.
– „Mit csináltak azalatt? És hová mentek vécére?” Ilyen és ezekhez hasonló kérdéseket tesznek fel, és ezzel elindul az érdemi párbeszéd. Az elméleti megközelítés túlságosan elvont egy mai gyerek és fiatal számára – a „hős” és a „hősies” szavak ismételgetésével például nem sok mindent adhatunk át nekik –, ezért gyakorlati megközelítést alkalmazunk, és elsősorban élményeket kínálunk nekik. És ha a gyerekek ennek következtében még a felidézett események mögött rejtőző lelkiségből is megsejtenek valamit, már nem dolgoztunk hiába! – magyarázza Görög István.
Az élményszerzés lehetőségeit bővíti, hogy az árok mentén megtapogatható, megvizsgálható első világháborús osztrák–magyar géppuska, valamint második világháborús aknavető várja a „beásottakat”. A járat végén a Duna–Ipoly Nemzeti Park szakembereinek segítségével e célra kialakított kiskert található. Csupa olyan növényt tartalmaz, amelyeknek a katonák jó hasznát vették a háborús mindennapok során. (Ilyen például a csalán, amelynek gyulladáscsökkentő hatása közismert.)
A környezet olyannyira korhű, hogy filmforgatási helyszín lett belőle: Aracsi Norbert forgatókönyvíró-rendező és stábja 2019-ben itt vette fel a második világégés végén játszódó, Elfelejtett nemzedék című kisjátékfilm egyes jeleneteit.
Leballagunk a dombról. Kisvártatva macskakövekből összeállított barikádon fennakadt T–55-ös harckocsi tűnik fel, lövegtornyán ötágú vörös csillag – íme, az 1956-os emlékpont legkifejezőbb, leglátványosabb eleme. „Ott állsz, ahol ők. / Dacolva, puszta kézzel, / Szabadságod tipró / Monstrumokkal szemben”, teremt kapcsolatot az egykori forradalmárok és a jelenkori látogatók között az emléktábla felirata.
Mindez csak néhány a látnivalók közül – az emlékparkban tizenhat foglalkozási hely, hét emlékpont és emlékkő, öt sztélé, mell- és egyéb szobor és több kiállítás található. (Miska huszár innen mintegy négy kilométerre magasodó betonszobra hivatalosan nem a létesítmény része.)
A repülés élménye
Ottjártunkkor a látogatóközpont földszintjén találkoztunk a legtöbb gyerekkel: a repülőgép- és helikoptermaketteket bemutató kiállítótér sarkában várták, hogy rájuk kerüljön a sor. Ekkor végre helyet foglalhattak egy MiG vadászrepülő ülésében, és a kormánymű helyére telepített joystickot megragadva kipróbálhatták a repülőgép-szimulátort.
– Bár odakint, a kalandparkban légpuskalövészetre, kézigránát-hajításra, aknakeresésre is van lehetőség, jelenleg e szimulátor a legnépszerűbb attrakció – árulja el Görög István.
A szomszédos helyiségben az érdeklődők a békefenntartás történetébe nyerhetnek bepillantást. Kevesen tudják, de a magyar katonák már az Osztrák–Magyar Monarchia idején elláttak ilyen jellegű feladatokat: az 1897-es krétai szerepvállalás volt az első művelet a sorban, amely egészen napjaink afganisztáni, ciprusi, iraki misszióiig tart.
E tárlathoz szabadtéri helyszín is tartozik.
A békefenntartók tiszteletére kialakított emlékhelyen egy Nepálból származó lélekharang függ. A helyszínen szolgáló katonáink hozták magukkal megbízatásuk lejártával.
– Amikor megszólal, nemcsak a Himalájában fekvő országról, de az ott helytálló magyarokról is mesél – zárja Görög István, és mintha meghatottság érződne a hangjából.
Borítókép: Görög István nyugalmazott ezredes a nepáli lélekharangnál. Békemisszió (Fotók: Bach Máté)
