„Hiszek abban, hogy Budapest egy erős, nemzeti és polgári hagyományokkal rendelkező város”
Láng Zsolt szerint Budapest főpolgármestere puha gerinccel hajol el az elvi kérdések elől.
Láng Zsolt szerint Budapest főpolgármestere puha gerinccel hajol el az elvi kérdések elől.

Anonymous ismét jelentkezett. A számos kétes ügyben érintett Patek Gábor saját bevallása szerint nemrég a Demokratikus Koalíciónál szerzett piros pontokat.

A Belügyminisztérium bocsánatkérést vár a valótlan közlés miatt a szocialista politikustól.

Zugló polgármestere állítása szerint a választások környékén gyanús körülmények között emberek halnak meg rendőrautókban.

Ezekben a hetekben nyer ismét bizonyságot egy régi igazság, ami úgy szól: a kommunisták mindig azzal vádolják az ellenfelüket, amit ők tesznek vagy tenni készülnek.

Informátorok szerint Horváth Csaba a közelmúltban személyesen irányította egy újabb több száz milliót érő luxusvilla építését.

A pénzlenyúlás alkalmi szoci frakciójának telhetetlen kapzsiságánál csak a gőgjük nagyobb.

Korrupciós bűncselekmények miatt nyomoznak a zuglói fizetős parkolási rendszerrel kapcsolatos visszaélések ügyében.

Az egzotikus növények számára speciális üvegházakat építtetett luxusvillájában a szocialista politikus, hogy meg ne fázzanak.

A főpolgármester elismerte, hogy többször egyeztetett informatikai kérdésekben Baja Ferenccel.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Aki magyarul beszél, magyarul érez és a magyar önazonosságát fontosnak tartja, az a magyar nemzet része.

A magyar emberek könnyebben tudnak nekivágni a télnek.

A Tisza Párt ezt igazán nem kenheti másra.

Magyar Péter viccesnek bizonyult. Sokat kellett rá várni, de megérte.

A gyanú szerint Mindics egy állami energetikai korrupciós hálózatban vett részt, és mielőtt a hatóságok lecsaptak volna, elmenekült az országból.

Korrupciós botrány az ukrán atomenergetikában: magas rangú politikusok és üzletemberek a célkeresztben.

A balti állam második legnagyobb pártja sok mindenben a magyar kormányhoz hasonlóan gondolkodik.

Liverpoolban úgy érzik, igazságtalan döntés született a Manchester City elleni rangadón.

Vészhelyzet a Real Madridnál: Xabi Alonso az öltöző bizalmát is elveszíthette.

„Ezek a beruházások egyébként jellemzően mind magas technológiai minőségű beruházásokat jelentenek.”
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.