Magyar huszárok is részt vesznek az Alka vitézi játékokon Sinjben
Először látnak vendégül magyar huszárokat Horvátország legnagyobb hagyományőrző vitézi játékán.
Először látnak vendégül magyar huszárokat Horvátország legnagyobb hagyományőrző vitézi játékán.

A lengyel rendszámú busz Magyarország felől érkezett Horvátországba.

A vendégek száma hatvan százalékkal, a vendégéjszakáké 46 százalékkal volt több, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Szerbiában már minden második teszt pozitív.

Az átjáró létesítése éveken keresztül heves vitákat eredményezett Horvátország és Bosznia-Hercegovina között.

A Horvátországgal szomszédos Szerbiában a kenyérért hatósági árat fizetnek az emberek.

Alekszandar Vucsics szerb elnök kegyeletét rótta volna le a jasenovaci emlékműnél előzetes bejelentés nélkül, a horvátok nem engedték.

A közös uniós valuta bevezetésének jelentős pozitív hatásai lesznek déli szomszédunk adósprofiljára.

A kerítést még 2015-ben emelték, lebontása a Robert Golob vezette új, baloldali kormány egyik prioritása.

Zdravko Maric távozásáról a kormánytagok sem tudtak, egyedül a miniszterelnököt avatta be terveibe.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

A Tisza és a DK is döntött: ők is a brüsszeli, háborús utat választják.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.