A fiumei halas éttermek mekkája: a Konoba Feral

Nyaranta a magyar, ha megteheti előszeretettel utazik az Adria partjára. Jómagam az elmúlt években több hónapot töltöttem el Fiumében, nem nyaralás, hanem sokkal inkább munka miatt, egyetemista éveim alatt előbb önerőből, majd pályázati forrásokból lehetőségem nyílt az ottani levéltárban kutatni a magyar múltat. Fiumei életem során pedig, amikor már megengedhettem magamnak, felfedeztem a város és környéke éttermeit, így most ezekből következik egy hatrészesre tervezett sorozat. Ennek első állomása lesz a legjobb fiumei halas étterem: a Konoba Feral.

Amikor 2016 hamvazószerdáján először érkeztem Fiuméba, hogy ott a levéltárban elkezdhessek kutatni, az egyik helyi tengerészkapitány, Dömötör István mutatta meg nekem a Konoba Feralt, amely a Jellasics téri szállásom mellett volt található (címe egészen pontosan Ul. Matije Gupca 5B, 51000, Rijeka). Elmondása szerint ez volt akkor a város legjobb halas étterme, és bizony sok más hely kipróbálása után azt kell mondjam, igaza volt. 

Forrás: a szerző felvétele

A Feral viharlámpát jelent, míg a Konoba utal a helyi Osteria horvát megfelelőjeként arra, hogy a hely egy félig a pince szintre süllyesztett étterem. 2016-ban még nem volt pénzem kipróbálni az éttermet, az első hat hétben, amit a városban töltöttem még csak az itthonról vitt szalonnát tudtam felélni, ám, amikor 2017-ben újra a városban kutattam, már megengedhettem magamnak a meleg étel kuriózumát. Ekkor varázsolt el igazán a Feral.

Forrás: a szerző felvétele

Ha belépünk, jobb oldalon rögtön egy nagy halas pult fogad, amelyben megtalálható minden az aznapi fogásból. Fiuméban, és úgy általában a Quarneróban még bizony minden éjjel a tengeren vannak a halászok, akik napközben hálójukat szárítgatják végig az egykori Mária Terézia hullámgát két kilométeres mólóján. A Feralban rendelhetünk étlapról is, de akár közvetlenül a halas pultnál is leadhatjuk rendelésünket. 

Forrás: a szerző felvétele

Én eddig mindig az utóbbit választottam, és ezt javaslom az ide betérőknek is, ugyanis a személyzettel angol, olasz, horvát nyelven is kényelmesen elbeszélgethetünk arról, miből mennyit, és milyen körettel, milyen elkészítési móddal, no és persze milyen itallal kérjük. Étlapról még sosem rendeltem, de a különféle rizottókat és helyi specialitásokat láttam már, ahogy felszolgálnak az alapján. Én, ha már egyszer Fiuméban vagyok, szeretem az éves tengeri herkentyű szükségletemet itt kielégíteni.

Italnak az eléggé csapnivaló horvát nagyüzemi sörökkel szemben a helyi borokat javaslom. Ezek közül is kiemelkedik számomra a Žlahtina, amely egy olyan szőlőre utal, amely egyedül a közeli Veglia, mai nevén Krk szigetén terem. Ez a fehér bor kiváló kísérője bármely helyi halas ételnek, no de, hogy mit is válasszunk, arról hadd szóljak később. 

Forrás: a szerző felvétele

Az étterem belső berendezése is nagyon esztétikus és illeszkedik a tengerhez társított asszociációinkhoz, így a hálókról és evezőkről nem is beszélve, nagyon szép képek díszítik a falat a Carpathia gőzösről, amely a Titanic túlélőit mentette 1912-ben visszaúton New Yorkból Fiuméba. Ugyancsak egy szép könyvgyűjteménye van az étteremnek, amit a pincértől el lehet kérni átlapozásra. 

Forrás: a szerző felvétele

Bevallom, így ismerkedtem meg többek között Ervin Dubrović, a városi múzeum nemrég nyugdíjba vonult, neves történészének munkáival is, akivel azóta szoros barátságot és szakmai együttműködést is sikerült kiépítenem.

Fiuméban alapvetően két jó halas étterem van, a Feral és a Bistro Mornar, és érdekes módon jól elkülönül hol, mit érdemes fogyasztanunk, van, amit egyik, van, amit másik helyen készítenek finomabban. Mivel most a Feralra koncentrálunk, vegyük sorra, mi az, amit az évek során itt fogyasztottam és mi az ezek közül, amelyet kifejezetten ajánlok az ide betérőnek. Ami a Feralban a legeslegjobb étel – szerintem –, az a friss feketekagyló, méghozzá a vörös mártásukkal (buzara) elkészítve. 

Egyébként érdekes módon ennek a kagylónak a helyi fiumei dialektusban nem a máshol elterjedt horvát školjke a megnevezése, hanem dagnje; így, ha csak félvárról odavetjük a pincérnek, hogy „dagnje na buzara” ne csodálkozzunk, ha horvátul fogja megkérdezni, mekkora mennyiséget kérünk. 

Forrás: a szerző felvétele

Én éhes egyetemistaként a nehéz levéltári kutatónapokat olykor egykilós adagokkal zártam, ami azért kiváló és laktató étel, mert a kagyló elfogyasztása után visszamaradt sűrű szószt kenyérrel szabadon kitunkolhatjuk a pincérek és a szakácsok legnagyobb megelégedésére. Egyébként ez a fogás a legolcsóbb is, korábban kilója 90 kuna, ma körülbelül 12 euró körül van. 

Halakat tekintve, teljesen zöldfülűként 2017 októberében megkérdeztem a pincért, melyik halban van a legkevesebb szálka, melyiket a legkönnyebb enni. 

Ekkor ő az oradát, magyar nevén aranydurbincsot ajánlotta, illetve a branzinót, én akkor is és azóta is mindig oradát választok. 

Ha az ember ügyes, és tudja hol vannak benne a főbb csontok, akkor néhány egyszerű mozdulattal a tányérján is ki tudja filézni, és a fejet a gerincoszloppal egyben ki tudja venni. 

Javaslom, hogy mindig grillezve kérjük, majd citromot rányomva a ropogós bőrével együtt fogyasszuk (orada na žaru). Olykor lehet választani méregdrágán vadon fogottat is az előnevelttel szemben, és ízélményben valóban érezhető a különbség. Akinek pénztárcája engedi, próbálja ki, én maradok az előnevelt oradanál kilónként 200 kuna/25 euró áron. Igaz, egy hal, amivel jóllakunk fél kilónál nem szokott több lenni. Ha ezt választjuk, akkor figyeljünk oda, mert a legfinomabb húsok a hal „tarkójánál” és a „pofacsont” alatt találhatók. A gyanútlan turisták hajlamosak ezeket a tányéron hagyni.

A Feralban megkóstolhatjuk a rája/cápa húst is, ám ennek igazán nincs olyan különleges vagy finom íze, amiért érdemes beruháznunk. Ami viszont nagyon finom tud lenni, az a tintahal (lignje), akár a nagyobb méretben, akár kicsiben is. 

Én bevallom, hogy utóbbit preferálom, mert a lábai kicsiben szerintem sokkal finomabbak. Az elkészítési módnál itt is a grillt szoktam preferálni, de ritkán rendelek ilyet, így ebben fenntartom a „tévedés” jogát, legalábbis abban, hogy a legfinomabb. 

Forrás: a szerző felvétele

Természetesen választhatunk rákot is, vagy vegyes haltálat. Ami azonban az egyik legfinomabb a Feralban az eddigiek mellett,a az a tonhal. 

A tonhal, amelyről az egyszeri magyarnak a tonhalpástétom jut eszébe, esetleg a konzerv olajos tonhalszeletek meg fog döbbenni, amikor először látja ezeket a vörös színhúsokat. Nem véletlenül ez a legdrágább is általában, de ha jól készítik el, akkor versenyre kél bármilyen étellel, amit ismerünk.

Ha a gyomrunk még nyitott az étkezés végén a desszertre, akkor ajánlom a Rigójancsit, amely fiumei gyökerei miatt pár éve a hazai muzeológusok és történészek munkája révén költözött vissza a fiumei éttermek és cukrászdák kínálatába. 

Amit még nem volt alkalmam próbálni, de egyszer sort kerítek rá a Feralban, az a polip. Kicsiben volt már módon egy-egy lábat kóstolni, de egyben egy egészet még nem mertem rendelni, így ez még számomra is a jövő zenéje. Abban viszont biztos vagyok, és mindenkinek bátran ajánlom, hogy a felsorolt halas ételekre, vagy az étlapról választott más variációkra bátran térjen be a Feralba, ha Fiuméban jár. Szerencsére a Deltában kialakított parkolótól csupán fél perc sétára található, így kényelmesen megközelíthető akár családoknak is.

A szerző Fiume-kutató, a Fiumei magyar kereskedelmi tengerészet története (1868–1921) kötet társszerzője

A borítókép a szerző felvétele