Előzzük meg a hőséget nyáron hajnali futással!
Bár nem mindenki szeret korán kelni, de nyáron, a nagy melegben mégis megéri.
Bár nem mindenki szeret korán kelni, de nyáron, a nagy melegben mégis megéri.
A nap jótékony hatása mellett nem feledkezhetünk meg a napfény vagy a hőség okozta veszélyekről.
A beteget a Debreceni Egyetem gyermekgyógyászati klinikájának intenzív osztályán kezelik.
Aki nagy melegben fut, a szívét és az egész szervezetét jobban megterheli. Mutatjuk, mire kell figyelni.
A nyári hőségben sokan éjszakára is bekapcsolva hagyják a ventilátort, pedig a szakemberek szerint ezzel rengeteget árthatunk magunknak.
Ötven fok feletti hőmérséklet, tönkrement termés, bezárt iskolák és égből potyogó kiszáradt madarak.
A hőség és a kiszáradás miatt nem bírják a repülést.
A hőségnek lassan vége, azonban a nyári tapasztalatok alapján már most érdemes elkezdeni készülni a következő évre, legalább ha a számítógépek hűtéséről van szó.
A sosem látott kánikulán kívül erdőtüzek és a járvány is keseríti az olaszok életét
A meleg, a hőség nemcsak a beteg, hanem az egészséges szervezetet is megterheli.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Tisza Party's VP admitted behind closed doors what he thinks about the country’s sovereignty.
Az emberek mintegy 5 százaléka még a havi egy takarítást is túlzásnak tartja.
A Fidesz táborában a jobboldal összetartása volt a fókusz.
Vajon mi történt a popikonnal?
Bátor nők siettek egy férfi segítségére.
Résen voltak a revizorok.
Furcsa internetes kifejezések és videójátékkódok kerültek elő a Charlie Kirk elleni lövöldözés helyszínén talált töltényhüvelyeken.
Túl lett pumpálva a lufi.
Bátor nők siettek egy férfi segítségére.
Résen voltak a revizorok.
Furcsa internetes kifejezések és videójátékkódok kerültek elő a Charlie Kirk elleni lövöldözés helyszínén talált töltényhüvelyeken.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.