Veszélyben a magyar vasúti áruszállítás
Kovács Imre: a kis cégek kihullanak, a nagyok hátrébb lépnek.
Kovács Imre: a kis cégek kihullanak, a nagyok hátrébb lépnek.

A vontatási energia árának emelkedése a közútra terelheti az áruk egy részét.

A Hungrail magyar vasúti egyesülés már decemberben kidolgozta a várható díjemelkedést mérséklő javaslatait

A pandémia miatt a tehervasúti vállalkozások is nehéz helyzetbe kerültek, a kormányok a pályahasználati díj mérséklésével vagy elengedésével segítenek.

A vasúti árufuvarozás jelentős technológiai váltás előtt áll, az európai uniós előírások szerint a járműveket csendesebbre kell cserélni.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter politikája veszélyes irányba viszi a közéletet.

Az elkövetőt elfogták.

A Generális Konvent elnöksége már korábban kilátásba helyezett egy ilyen lépést.

A politikus vitára is kihívta a Tisza szereplőit, és kijelentette: a rezsicsökkentést és a magyar érdekek védelmét csak a kormánypártok képviselik.

Az amerikai elnöknek fogy a türelme.

A Rheinmetall üres kézzel távozik.

Egy szülészetet ért légitámadás.

Az NB II listavezetője, a Budapest Honvéd csapata legyőzte a fehérvári csapatot, amely továbbra is mély válságban van.

A francia külügyminiszter már a diplomácia felé hajlana.

Komoly veszélyben forgott a kora-középkori Anglia.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.