Fideszes időközi győzelmek
Saját szavazóival is szembemegy a szankciópárti baloldal.
Saját szavazóival is szembemegy a szankciópárti baloldal.

A baloldali terepnek számító fővárosban három önkormányzati helyből kettőt elvitt a Fidesz–KDNP.

A publicista úgy véli, hogy az ő hozzáállásuk miatt esett kútba az időközi választás.

Sok más, baloldal által vezetett önkormányzathoz hasonlóan az I. kerületben is töredezik az egység.

A Fidesz–KDNP jelöltje nyert az ellenzék jelöltjével szemben.

Az országgyűlési választások kampányában azt tapasztalták, Gyurcsány Ferenc valójában nem akarta leváltani a kormányt.

Két vidéki településen és egy budapesti kerületben is időközi önkormányzati választást tartanak július 31-én, vasárnap.

Míg Óbudán Kappeller Zsuzsanna a baloldali összefogás támogatását élvezi, a XI. kerületben a DK és a Momentum egymásnak esett a jelöltek kiválasztása miatt.

Ma fölöttébb érdekfeszítő cím fogadott az Indexen alig valamivel hét óra után. Ez: „Nagy a tét a Fidesz számára, ma minden eldől”.

Tizenegy településen folytatódik ma az időközi választási dömping.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Deák Dániel szerint a miniszterelnök bemutatta, hogy egyedülálló a hazai politikai palettán.

Megérkezett az első értékelés a miskolci háborúellenes gyűlésről.

Vajon ki lesz a következő?

Orbán Viktor szerint haditanácsokká váltak a brüsszeli miniszteri találkozók.

Európa figyelmeztetést adott ki.

A szervezett bűnözés külföldön toboroz fiatalokat arra, hogy bűncselekményeket kövessenek el Németországban – közölte a berlini rendőrfőnök.

Szijjártó Péter közösségi oldalán osztott meg egy videót.

Ezt a barmot…

Kicsit nehéz eligazodni a bírósági ítéletek szövevényes világában, igaz?

Nem a hangoskodás segít a gazdáknak, hanem a cselekvés – szögezte le Papp Zsolt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.