„Úgy hittük, hogy barátságban élünk”
Tárkány a 103 éve itt történt brutális magyarirtás miatt is a bekerült a magyar történelembe.
Tárkány a 103 éve itt történt brutális magyarirtás miatt is a bekerült a magyar történelembe.

Az egyik legelső miskolci képeslapban gyönyörködhetünk itt, amely 1898. végén kelt útra a székesfőváros V. kerületébe.

1905 táján hagyhatta el a nyomdát ez az igen szép állapotban megőrzött gyimesi képeslap.

Abbázia a századfordulóra az arisztokrácia egyik kedvelt célpontja lett.

Az időutazó ma nem a magyar ember józan eszétől fél, hanem a budapesti protesztnépségtől.

Fadrusz mesterműve az egyik legfontosabb erdélyi köztéri alkotás, amely túlélte a szoborrombolásokat.

A legutóbbi, 2011-es romániai népszavazás már alig 4500 magyar lelket mutatott ki ki Déván.

A felvidéki Stubnyafürdőn volt az egyik legészakibb fürdőnk, a pici Turóc vármegyében.

Kisebb csoda, hogy a Szatmár vármegyei Csenger a határon belül maradt.

Két nappal az első világháború kitörése előtt, 1914. július 26-án indult el ez a képeslap az Uzsoki-hágó vidékéről Budapestre.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem lacafacáztak.

Csütörtökön és pénteken is meghosszabbított munkarenddel végzik a szemétszállítást.

Kormánykritikus cikkekkel komoly hirdetésbe fogtak a Facebookon.

Egyre több elszólás és önellentmondás lebbenti fel a fátylat a Tisza több száz oldalas gazdasági tervezetének keletkezéséről.

Késelés egy ulmi Media Marktban, a német rendőrség lelőtte az elkövetőt.

A NABU videójából minden kiderül.

Manfred Weber a Tiszán keresztül akarja növelni befolyását Budapesten.

Folyamatosan szállítja a szemetet a Mohu, kint kell hagyni a kukákat.

Sydney Sweeney és Jacob Elordi is visszatérnek.

Az Afrika-kupán egészen megdöbbentő dolgok esnek meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.