Él egy régi „időutazó” kollégám Székelyhíd szomszédságában, Asszonyvásárán, az érmelléki borvidék kellős közepén, egy nagyobb kőhajításnyira a mai magyar határtól. Nemrég megvallotta nekem, hogy ő bizony már álmodott arról, hogy az Érmellék ismét magyarrá lett – mármint közigazgatásilag. Diószegestől, Szalacsostól, Albisostól, no meg Székelyhídastól, és persze Asszonyvásárástól. Pinceerdőstől is, mert a magyar bakatorszőlő hazájától az ódon pincesorok elválaszthatatlanok.
Igencsak érdekelt, hogy milyen volt ez az álom, mert amikor e történelmi magyar borvidéken utazgatok, az én fejemben is folyton az jár, hogy milyen lenne az Érmellék nagyobbik, elszakított része, ha ismét Magyarország dédelgetné azt. Az álom körülményeire a következő volt a válasz: olyan volt az, amiben keveredik a múlt dicsősége és az elképzelt jövő. S amiben nem volt helye a seprőnek...
Az Időutazás a magyar múltba 88. részében egy olyan magyar vértanú biharországi szobrához zarándokolunk el, akinek pusztán csak egy tollvonás volt a bűne.
