Azok után, hogy Horvátország bekérette a magyar nagykövetet Orbán Viktor tényszerű megállapítása miatt, miszerint jó ideje nincs már tengerünk, azon nyomban el kezdett mocorogni egy adriai lap a gyűjteményemben. Pontosabban a fiumei képeslapjaim mellett vadul ficánkolni kezdett egy csodaszép cirkvenicai felvétel is.
Azt súgta, hogy ő az egyik legmagyarabb tengerparti lap, ami valaha megjelent. Hát megvizsgáltam, és igazat adtam neki. Amellett, hogy tíz évvel Trianon előtt röpítette „Miskolczra” a turulos bélyeg és a magyar szent koronás bélyegző ezt a különleges felvételt „Czirkveniczáról”, ez a lap másért is kellőképpen magyar. Sőt magyar tengerparti – csakhogy le ne szökjön a horvát politikum vérnyomása.
Egyrészt nem a horvát Crikvenica név, hanem egyenesen a magyar Cirkvenica köszön vissza szépen színezett példányunk előlapjáról. Azt is mondta, hogy ha Zágrábból megkérdeznék, hogy miért van ez így, mondjam meg nekik, azért, mert akkoriban Horvát-Szlavónország a társországunk volt, a kis Adria-parti város pedig Modrus-Fiume vármegyénkhez tartozott. A Szerb–Horvát–Szlovén Királyság, Jugoszlávia elődje még a holdban volt. Ha nem hiszik, akkor üljenek vissza a horvát politikusok az iskolapadba.
