Kilépett Diana árnyékából Kamilla: a britek elfogadták a királynét
A közvélekedésben bekövetkezett fordulathoz II. Erzsébet királynő kívánsága is hozzájárult.
A közvélekedésben bekövetkezett fordulathoz II. Erzsébet királynő kívánsága is hozzájárult.
Nemcsak az Elgin-szobrokat övezi vita, India a Koh-i-Noor gyémántot követeli Nagy-Britanniától.
Sokak szerint az egyetlen az új király megítélésére leselkedő veszély saját családja.
A királynő által adományozott utolsó lovagi címek kitüntetettjeinek listáját pénteken hozták nyilvánosságra.
A gyászidőszak leteltével nyilvánosságra hozták az új brit uralkodó monogramját is.
Még kérdéses, hogyan emlékezik meg a történelem III. Károlyról.
A királynőről szóló, Magyarországon egyedül a Hír TV-n sugárzott exkluzív dokumentumfilmre szintén tömegek kapcsoltak.
A brit uralkodót a windsori kastély Szent György-kápolnájában helyezték örök nyugalomra.
Igyekszünk méltók maradni örökségéhez. Isten nyugosztalja! – búcsúzott a köztársasági elnök.
Legutóbb Churchill részesülhetett állami temetésben, de egy tudósnak és egy ápolónőnek is kijárt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ukrán elnök újabb fegyvereket kért.
Mennyivel szegényebb lenne a világ nélküle...
Ez izgalmas mérföldkő a magyar tudományos élet számára.
Végül mégsem volt kérdés, hogy a világ egyik legjobb kapusa lesz győztes csapat tagja.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.