Uralkodása igencsak eltér első névrokonáétól. I. Károly Skóciában született 1600-ban meglehetősen beteges gyerekként, nehezen járt, dadogott. Ám mikor idősebb bátyja váratlanul elhunyt, trónörökössé lépett elő. Húszas évei közepén koronázták királlyá, amikorra már többször meggyűlt a baja a parlamenttel. Katolikus feleséget választott, folyamatosan pénzt követelt, és leginkább a főurak nélkül akart kormányozni, ezért az utolsó brit abszolutista uralkodóként sokáig össze sem hívta a parlamentet. Tettei végül 1642-ben polgárháborúhoz vezettek, majd mikor Oliver Cromwell hat évvel később megsemmisítő csapást mért seregére, elfogták, és felségárulásért halálra ítélték. Károly nem volt hajlandó tanúskodni saját perében, mivel úgy vélte, Isten kegyelméből uralkodó királyként egyedül Isten ítélheti el. 1649 januárjában fejezték le egyetlen csapással. A vérpadra tartó úton két inget viselt, mivel a hidegben nem akart reszketni, nehogy a tömeg azt higgye, fél.
Oliver Cromwell lordprotektorként kikiáltotta a köztársaságot, amely lassan diktatúrába fordult. Betiltott minden szórakozási lehetőséget, nem volt színház, sportolási lehetőség, ünnepnapok, tilos volt sminkelni, szitkozódni vagy éppen megünnepelni a karácsonyt. 1651-ben a jövendő II. Károly ugyan szerette volna visszahódítani a trónt, de Cromwell a worcesteri csatában megsemmisítő győzelmet aratott. Károly egy tölgyfában bujkálva menekült csak meg. Cromwell azonban hét évvel később meghalt, ami újabb politikai instabilitást eredményezett, így a parlament a monarchia visszaállítása mellett döntött. 1660-ban koronázták meg II. Károlyt, aki apjával ellentétben a kor legkedveltebb uralkodója lett. Megnyitotta a színházakat, engedélyezte, hogy a női szerepeket színésznők játsszák, támogatta a tudományokat, alkímiai labort tartott a hálószobájában, megalapította a greenwichi obszervatóriumot, és akárcsak mai névrokonát, érdekelte a botanika.
