Örökölte a hazaszeretetet
Egán Iván Pál hadapród 1944 őszén egységétől megszökve önként jelentkezett a Budapestet védelmező magyar haderő kötelékébe. Nem elszökött a harctól – elébe ment a halálnak.
Egán Iván Pál hadapród 1944 őszén egységétől megszökve önként jelentkezett a Budapestet védelmező magyar haderő kötelékébe. Nem elszökött a harctól – elébe ment a halálnak.

Arra is emlékezni kell, hogy a borzalomtól függetlenül ez a 75 év sem volt elég ahhoz, hogy megtörje ezt a közösséget – hangsúlyozta a VMSZ és a vajdasági tartományi képviselőház elnöke.

Az Orosz-Magyar Levéltári Vegyesbizottság megállapodása értelmében Magyarország megkapja hatszázezer, a második világháborúban szovjet táborokba került magyar fogoly azonosító kartonját.
Latorcai János felidézte, a II. világháború alatt 600 ezer magyar került szovjet hadifogságba. Róluk, majd később a málenkij robotra elhurcoltakról sem volt szabad beszélni.

Németország bűnének nevezte a második világháborút és bocsánatot kért a lengyel néptől Frank-Walter Steinmeier német szövetségi elnök vasárnap Varsóban.

A második világháború kitöréséhez és végéhez kapcsolódó kerek évfordulók az elkövetkezendő napokban, hetekben és hónapokban egyre gyakoribbak lesznek.

A hétfő délután megrendezett ünnepségen a II. világháború úzvölgyi csatájának 75. évfordulójára emlékeznek.

Miért sikerülhetett a románoknak az, ami nekünk nem? Köő Artúr történésszel, a Magyarságkutató Intézet munkatársával beszélgettünk.

A hála az 1944-es átállás után sem maradt el. A békekongresszus úgy döntött: Románia megtarthatja a még Trianonban megítélt koncot.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Száz éve fedezték fel a gyógyvizet a városban.

Kihalóban van a szakma.

Az áldozat egy negyven év körüli férfi.

Hadházy benne van a trutymóban nyakig – állapította meg Menczer Tamás.

A hír, miszerint Emmanuel Macron felesége férfiként született, az elmúlt négy évben egyre csak erősödött.

Brüsszel a német energiapolitikát elfogadja, a magyar ellátásbiztonságot viszont támadja.

A megbeszélések vasárnap is folytatódnak a konfliktus eszkalálódásának elkerülése érdekében.

A londoniak két találata is vitatott körülmények között született, a címvédő sorozatban negyedszer is kikapott a bajnokságban.

Az újonc 80 percet emberelőnyben játszva aratott egygólos győzelmet.

Kevin De Bruyne a gólja után megsérült a Napoli Inter elleni mérkőzésén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.