Nem időszerű Ukrajna csatlakozása az Európai Unióhoz
A parlamentben téma volt Ukrajna mellett a nemzeti konzultáció is.
A parlamentben téma volt Ukrajna mellett a nemzeti konzultáció is.

Nacsa Lőrinc: Aki a változtatás után is a kata hatálya alatt marad, annak a módosítás adócsökkentést jelent.

A veszélyhelyzet megszűnésével kapcsolatos szabályozási kérdésekről szóló törvényjavaslatról is tárgyalt a parlament.

Illés Boglárka, a szervezet elnöke emlékeztetett, hogy a magyarok egyszer már nemet mondtak az elképzelésre.

Sokszor szembesül előítéletekkel és sosem próbálná ki az online ismerkedést az ifjúságért felelős helyettes államtitkár.

A Fidesz ifiszervezete szerint Gyurcsány irányítja a baloldali összefogást, és ha valaki fel akar kéredzkedni a listájára, el kell játszania a neki leosztott szerepet.

A Fidelitas elnöke felszólította a balliberális főpolgármestert, hogy fejezze be a politikai ámokfutását.

A közelgő szerbiai választások kapcsán a Fidelitas elnöke kiemelte: a VMSZ már a múltban is bizonyított.
A Fidelitas továbbra is kiáll az érettségik megtartása és az érettségizők mellett.

Egyértelműen a Fidesz-KDNP a legnépszerűbb a fiatalok körében – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Illés Boglárka, aki tavaly december óta a Fidelitas elnöke.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A magyar katolikus egyházfő szentelte fel a helyi családok adományaiból felújított belvárosi kálváriát Esztergomban

A főváros akár már az év végére fizetésképtelenné válhat.

Nem minden „garanciális”, amit annak hiszünk.

Az iskolai felvilágosítás és megelőzés csak másodlagos szempontnak tűnik.

Hangsúlyozzák, hogy a törvény nem az ő biztonságukat szolgálja, hanem a katonai és gazdasági érdekeket.

A közlekedés, az oktatás és a közigazgatás is érintett.

Caracas szerint az amerikai álláspont durva beavatkozás az ország szuverenitásába, és sérti a nemzetközi jog alapelveit.

Edzője is reagált a válogatott futballista szokatlan módon kapott piros lapjára.

Voltak, akik több mérkőzésen is szóhoz jutottak és bizonyítottak.

A MÁV ingyenes különvonatokat indított a gyulafehérvári román küldöttek számára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.