Döbbenetes hipotézis: csupán illúzió az univerzum gyorsuló tágulása
Néha a legegyszerűbb magyarázat a legjobb – véli a tanulmányt jegyző elméleti fizikus.
Néha a legegyszerűbb magyarázat a legjobb – véli a tanulmányt jegyző elméleti fizikus.

Hans-Christof Kraus lapunknak adott interjúban elemezte a jelenlegi világpolitikai helyzetet és beszélt a világháború lehetőségéről is.

Elveszett illúziók a Szélesvásznú történelemben.

„Kijev ennyire befolyásolná a politikai színteret? Vagy talán engedett annak az illúziónak, hogy a világhatalmak közé tartozik? Ha igen, az hiba.”

Bemutatták a felnőtteknek szóló Magic Show-t a Fővárosi Nagycirkuszban.

Az embereknek szükségük van az illúzióra, de még inkább a szeretet hihetetlen erejére.

A hatalmas emberek és a csillogó díszletek, a színészsztárok és a segítőik mind-mind becsapják a nézőt. Aki járt már tévéstúdióban, tudja, mi ott a hamis. Konkrétan minden.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kezdeményezésről kérdeztük Bodnár Zsanettet, a Fidelitas Angyalszárny nagykövetét.

Eszükbe sem jut kritikus kérdéseket feltenni a Tisza Párt elnökének – mutatott rá Kocsis Máté.

Vanyarc közelében rögzítette a rudlit egy autós.

Viharos széllökésekre figyelmeztetnek vasárnap.

A férfi illegálisan tartózkodott az országban.

Itt a végjáték.

Moszkva készen áll a csapásra.

Ez hozta meg a nemzetközi ismertséget a mesternek annak idején.

Bár az Arsenal legyőzte a Brightont, akadnak problémák az észak-londoniaknál.

Érdemes elkerülni a súlyos kockázatot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.