A magyar kultúra, mint eszköztár
Most a kreativitásé, az odaadásé és a szolgálaté a szerep a pedagógiai frontvonalban.
Most a kreativitásé, az odaadásé és a szolgálaté a szerep a pedagógiai frontvonalban.
A lakóparképítések ellentmondásosságáról: egyre kisebb telkekre egyre több lakást építenek.
Hogyan lehetett az államiság tudatát fönntartani a százötven éves török uralom idején?
Annyi dúlás után kész csoda, hogy még él magyar a Kárpát-medencében, csoda, hogy magyarul beszélünk.
A járvány okozta veszélyhelyzetben nemzetközi mércével is példátlan és felelőtlen a hazai ellenzék viselkedése.
A Hír TV külpolitikai újságírója exkluzív interjút készített az olasz polgármesterrel.
Az elnök-vezérigazgató szerint a nyomtatott termékek továbbra is meghatározó szereplői maradnak a médiának.
Balázs Péterrel, a Kossuth-díjas színházigazgatóval, színésszel beszélgettünk.
Az EB korábbi, isiászban szenvedő elnöke, luxemburgi otthona kényelmében bírálta a magyar kormányt.
A valóság és a fake news találkozása a CNN-en. A miniszter interjút adott a csatornának.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A magyar szélső új csapata, a Galatasaray 3-1-re győzött a José Mourinho irányította Fenerbahce otthonában.
Vitályos Eszter szerint a nehezén már túl vagyunk.
Több ezer olyan dél-libanoni rakétaindító állásra mértek csapásokat, amelyekből a Hezbollah tagjai azonnal rakétákat tudtak volna kilőni Izrael irányába.
A centrista és a jobboldali erők részvételével megalakult szombat este az új francia kormány, két héttel azután, hogy Emmanuel Macron államfő a jobbközép Köztársaságiaktól (LR) érkező Michel Barnier volt uniós biztost nevezte ki kormányfőnek.
Az önkéntesek már pénteken befejezték a védművek építését.
A főváros már túl van a tetőzésen.
Az úgynevezett második csúcstalálkozó csak a „teljesen életképtelen Zelenszkij-formulát” akarja megtárgyalni – fogalmazott Marija Zaharova.
Schäfer Andrásék is nyertek szombaton, a Bayern pedig továbbra is annyi gólt szerez, amennyit nem szégyell.
Vitályos Eszter szerint a térség túl van az áradás nehezén.
Nem bírt egymással az Újpest és a DVTK, 0-0-s döntetlen született az NB I hetedik fordulójában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.