A fiatal szinkronszínész, akinek mindenki ismeri a hangját
„Attól lesz jó a szinkron, ha a legjobbra törekszünk, különben semmi értelme.”
„Attól lesz jó a szinkron, ha a legjobbra törekszünk, különben semmi értelme.”
A Kaszás Attila-díj jelöltjeire augusztus 23-án éjfélig lehet szavazni, Földes Tamás a díj egyik várományosa.
A fennmaradáshoz mindig meg kell őrizni a szuverenitás lehetséges legnagyobb mértékét.
Márton László: Nem húzok éles határvonalat írói és műfordítói munkásságom közé.
Az interjúban a szegény áldozat szerepében tüntetik fel Sorost, aki a globalista világrend élharcosa.
A milliárdos spekuláns a Népszavának adott interjúban jelölte ki az EU-n belüli és kívüli ellenségeit.
Több szempontból is különleges tanév elé néznek idén az első osztályba lépő kisdiákok.
A szakértő szerint a drogkereskedők mindig egy lépéssel a szakemberek előtt tudnak járni.
Szamosi Szabolcs: Az Orgonák éjszakájának az a célja, hogy minél több ember szívét-lelkét-fülét nyissuk meg a hangszer felé.
Minimális céljuk a maximum – így lehetne összegezni a pécsi hölgykosarasok terveit az előttük álló évekre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az EP-képviselő szerint az őszi politikai szezon első plenáris ülése feszült, politizált hangulatban zajlott.
A tanévkezdéssel megnő a fertőzések kockázata az iskolai és óvodai közösségekben.
Megtörte a csendet a Paris SG-ből a Manchester City-hez igazolt olasz kapus.
A magyar miniszterelnök közösségi oldalán reagált a finn elnök szavaira.
A kormánypártisággal korántsem vádolható Nagy Attila Tibor elemző szerint a Tisza Párt politikusai nem viselkednek helyénvalóan a kormánypárti újságírókkal.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a térségnek közös kihívásokkal kell szembenéznie, és ezek között az egyik legsúlyosabb az illegális bevándorlás.
Újabb csalási módszer jelent meg Szegváron.
A kormánypártisággal korántsem vádolható Nagy Attila Tibor elemző szerint a Tisza Párt politikusai nem viselkednek helyénvalóan a kormánypárti újságírókkal.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a térségnek közös kihívásokkal kell szembenéznie, és ezek között az egyik legsúlyosabb az illegális bevándorlás.
Újabb csalási módszer jelent meg Szegváron.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.