A sátán képtelen teremteni
Szolgálatnak tekintem a művészetet, nem öncélú tevékenységnek – mondta Somogyi Győző Kossuth-díjas festőművész, a Nemzet Művésze, aki nemrég lett 77 éves.
Szolgálatnak tekintem a művészetet, nem öncélú tevékenységnek – mondta Somogyi Győző Kossuth-díjas festőművész, a Nemzet Művésze, aki nemrég lett 77 éves.
Jelentősen megnőtt a hazai mezőgazdaság szereplőinek beruházási hajlandósága, ezért fontos, hogy a banki finanszírozást kedvezményes kezességvállalással is lehet támogatni.
Hosszú hónapokon át tartó maratoni tárgyalássorozat eredményeként Fucsovics Márton újra vállalja a szereplést a Davis-kupa-válogatottban.
Gene Simmons a Kiss-sel pedig majdnem fél évszázada járja a világot. a Kiss hároméves turnéval búcsúzik el rajongóitól, és ebből Magyarországot sem hagyják ki.
Kozma Mihály háromszoros gólkirály, olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnoki negyedik helyezett, a Bp. Honvéd örökös bajnoka, aki a 110 éves kispesti klubot játékosként, edzőként és vezetőként is szolgálta.
Életük első ezer napjában kell minden segítséget megadni a nyomorba születő gyerekeknek — vallja a Máltai Szeretetszolgálat alelnöke, aki miniszterelnöki biztosként felügyeli a cigányság felzárkóztatását.
A honfoglalók hun származásáról, a magyar genetikai adattárról és az Árpád-háziak DNS-ének vizsgálatáról is beszélgettünk Neparáczki Endre archeogenetikussal.
A Road a hazai rockéletben az egyik legaktívabb formáció, munkásságuk tizenöt éve alatt három arany- és két platinalemezt is letettek az asztalra.
Az első két két hétben több mint 15 ezren nyomták meg az akcióterv „hívógombját” a kormányablakokban, az intézkedések közül a legnépszerűbbnek a babaváró támogatás tűnik – mondta Tuzson Bence.
Domonkos László író, újságíró, irodalomtörténész Gúzsbantánc címmel írja meg 1956-tól kezdve napjainkig a magyar irodalom történetét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Lapunk élőben közvetíti az Operatív Törzs ülését követő sajtótájékoztatót.
A rakétatámadások Haifa környékét célozták meg, és többek között Kiryat Bialikban és Moreshetben értek el becsapódási pontokat.
Budapesten és Egerben láthatjuk a formációt az utcazenei előadáson.
Markov szerint a folytatódó nyugati katonai támogatás miatt Oroszország kénytelen lesz taktikai nukleáris fegyvereket alkalmazni.
Schröder szerint Zelenszkij kormánya nem hozhatott szabadon döntést, mivel „erősebb köröknek” volt érdekében a háború folytatása.
Hidegzuhanyként élte meg olimpiai, világ-, és Európa-bajnokunk, hogy Párizsban nem nyertek érmet a magyar birkózók.
Ez történt a héten a gazdaságban.
A magyar szélső új csapata, a Galatasaray 3-1-re győzött a José Mourinho irányította Fenerbahce otthonában.
Vitályos Eszter szerint a nehezén már túl vagyunk.
Több ezer olyan dél-libanoni rakétaindító állásra mértek csapásokat, amelyekből a Hezbollah tagjai azonnal rakétákat tudtak volna kilőni Izrael irányába.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.