Hugh Grant roppant furcsa koronavírus-tüneteket produkált
A színész először beszélt arról, hogy februárban ő és a felesége is megfertőződött a vírussal.
A színész először beszélt arról, hogy februárban ő és a felesége is megfertőződött a vírussal.
Magyarországon nagyjából az történik a járvány terjedését tekintve, mint Európában máshol. Mi Ausztriát figyeljük, most vagyunk ott, ahol Ausztria egy héttel ezelőtt volt – mondta a miniszterelnök.
A népszerű író az SZFE-ügyről is elmondta véleményét, szerinte paradigmaváltásra van szükség, új filmeseket és új színészeket kell képezni.
„Nem én voltam az érték, hanem amit közvetítettem. Majdnem teljesen mindegy, hogy ez tetszik a közönségnek vagy nem” – mondta utolsó interjújában, amit a Magyar Nemzetnek adott.
A fiatal színésznőt hatalmas meglepetésként érte a felkérés. Úgy véli, hogy egy gyönyörű, sokrétű, izgalmas szerepet kapott.
Az énekesnőről kiderült, hogy hű a becenevéhez!
Kalocsai László ügyvezető szerint céljuk továbbra is az, hogy színvonalas programokat kínáljanak Bodrogkeresztúron és környékén. Nem érti az ellenzék politikai indíttatású támadásait.
Max-Erwann Gastineau: A mai Európa az emberi jogokat védi a nemzetek szuverenitásával szemben.
Dr. Filip Furman szociológus szakmai álláspontja a gyerekekre irányított propaganda pszichés hatásairól.
A kormányszóvivő szerint az MTV EMA Magyarországra irányíthatja a világ figyelmét. A régióban mi leszünk az első olyan ország, ahol ezt az eseményt megrendezik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az Intert erősítő Henrih Mhitarjan visszatérhet a válogatottba, Jegise Melikjan szövetségi kapitány már felvette vele a kapcsolatot.
Az október közepéig tartó gyakorlaton a Magyar Honvédség teljes állománya és szövetséges erők vesznek részt.
Hétfőig közlekedik majd az a szerelvény, amely a jövő hétvégén rendezendő belvárosi bemutató versenyautóit viszi.
A szag volt gyanús.
Megindul az itteni cégek tőkemenekítése.
A francia labdarúgó-válogatott világsztárja hosszú idő után törte meg a csendet.
Jövőre az export és a beruházások élénkülése újra növekedési pályára állíthatja a magyar gazdaságot.
Megindul az itteni cégek tőkemenekítése.
A francia labdarúgó-válogatott világsztárja hosszú idő után törte meg a csendet.
Jövőre az export és a beruházások élénkülése újra növekedési pályára állíthatja a magyar gazdaságot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.