időjárás -1°C Fábián, Sebestyén 2022. January 20.
logo

A bástya

S. Király Béla
2021.06.26. 09:20
A bástya

Az egyik legkiválóbb modern kori gondolkodónk, a 2010-ben elhunyt Molnár Tamás ma, június 26-án lenne százéves. Ebből az alkalomból Pánczél Hegedűs Jánossal beszélgettünk, aki két éve önálló kötetben, A rend bástyái címmel mutatta be politikai filozófiáját, egy most megjelent tanulmányában pedig a „molnári jobboldal” alapvetéseit taglalta.

– Jean Renaud, a kanadai Égards főszerkesztője, januárban írta róla: „E jelentős politikai gondolkodó Amerikával kapcsolatos szigorú látlelete az egészségügyi válság és Joe Biden megválasztása óta különös jelentőségre tett szert. Két könyvére gondolok: az Amerikanológia, illetve A liberális hegemónia címűekre. Ezek a harmincéves kötetei aktuálisabbak a ma reggel posztolt »tweet«-ek százmillióinál.” Idehaza ön Molnár jobboldaliságát hangsúlyozza. Miért?

– Azért, hogy egyértelműen helyén kezeljük jelentőségét. Őt nem szabad pusztán tudományos kritériumokkal mérni, azt is nézni kell, hogy milyen perspektívát és muníciót adott a jobboldalnak, amikor szembeszállt a baloldal által kisajátított modernséggel. Molnár életműve szuverén állítások sorozata, és gyakori a jelenre vonatkozó gyökeres tagadás, melyek gyakorlati megméretésre alkalmasak. Élesen bírálta a baloldalt, a kapitalizmus materialista érték- és világrendjét, az „emberi jogok” eszmekörét abszolutizáló világi humanizmust, a tömegdemokrácia pszeudovallását. Rokoneredetűnek látta a késő kapitalizmus szélsőséges individualizmusát és új keletű kollektivizmusát. Meghúzta a harangot az egyén anyagi jólétén túlmutató, szakrális és metafizikai jelentőséggel bíró világkép megtagadása és a természetes közösségek pusztítása miatt. Ezért érdekelte őt a hit, a filozófia és a politikum, amelyek nála nem vetélytársak, hanem társutasok az égető kérdések megválaszolásában. Az ő gondolkodása végig szerves volt. Politikai filozófiája nem értéksemleges, mert – hívő katolikusként – jól körülhatárolt értékeket vall; hagyomány, szentség, hierarchia, autoritás, rend, intézmények társadalmi fontossága.

– Molnár Tamás politikai filozófiáját taglaló könyvében, a 2019-ben megjelent A rend bástyája címűben ön a mestere vallásosságára is kitér, hiszen az határozta meg a filozófiáját.

– Felnőtt fejjel, Amerikában lett mélyen katolikus, egy apácának, Casey nővérnek köszönhetően. Vallásfilozófiája kategorikus és harcias kijelentései ellenére védekező a modern anyagelvűség, szekularizáció uralmával szemben. Írásainak fő témája a visszatalálás a transzcendens forráshoz, apologetikus kardja lesújt minden jelenségre és gondolatra, amely eltorlaszolja az Istentől az egyén vagy a vallásos közösség horizontját. Álláspontja értékkonfliktusos volt, ezért kedvelte a kisebb publikációk műfaját és kereste a baráti vagy a nyílt közéleti viták fórumait. Az értékrelativizmust és metafizikaellenességet a modernitás zsarnokságához vezető útjelzőknek tartotta.

– A politika és a vallás közötti kapcsolat olyan dialektikus viszonyt rejt magában, amelyet a racionalizmus nem ismer, hiszen az egy pusztán mérhető valóságot akar, amit ellenőrizhet. Márpedig a valóság sokszínű. Molnár vissza akar térni az igazi politikához. Mert mi más a politika, mint történelmi cselekvés Isten színe előtt? Vele kapcsolatban ön a „bástya” metaforát használta. Nevezze meg nekünk ezeket!

– A legerősebb molnári bástya a modernség kóros hegemóniájának felmutatása. Beazonosította amerikai eredetű ’atlanti kultúra’ lényegét, amely a szuverén Európát, kultúrájával, intézményeivel együtt bekebelezné. Az amerikanizált modernség eltávolította az emberiséget több évezredes ontológiai alapjaitól, a politikát csak hatalmi kapcsolatként fogja fel, és nem gyakorlatias művészetként, amely a közösséget szolgálja. A modernitás ideológiája a tudományt átrendezte a mérhetőség, megérthetőség kritériumai szerint. Így a modern embernek nincsen választási lehetősége, készen kapja a megoldásokat. Egyedül van a társadalmi-politikai eszközökkel kialakított falanszterben. A posztmodernben ráadásul már a modernség által kijelölt Isten-státus sem elég az embernek. De – s itt leledzik a remény – a posztmodern képes szétzúzni az modernséget, és helyet adhat Molnár fontos fogalmának: a helyreállításnak. A gép és a szellem harcából ugyanis a modernség az előbbit hozta ki győztesként. A modernség politikai kötőanyagai a balliberális eszmék és mozgalmak, amelyek utópisták. Ki ne ismerné a társadalom-mérnökösködést, a baloldali szómágiát, a zsonglőrködést a fogalmakkal? Ezért fontos a többi molnári bástya is: az autoritás, a rend, az uralom és hatalom helyes beazonosítása, a balliberális hegemónia leleplezése, a szakralitás, a metafizikai igazságok adaptálása életünkbe, a vallási praxis megerősítése. A bástyáknak erős a fegyvertára, amelyet használni kell. Ilyen az ellenforradalom és az ellenforradalmár modern pozíciója, amelyet különösen értékesnek tartok.

– Az ellenforradalom negatív fogalomként használatos az atlanti politika eszköztárában és idehaza is. Senki sem tartja magát ellenforradalmárnak, hogy így szerezzen politikai tőkét.

– Épp a magyar jobboldalnak kellene táplálkoznia az – egyszer már győztes – ellenforradalmi hagyományából. Helyette a „second hand” demokratikus hagyományokra hivatkozunk, amely a baloldal sajátja, a korszellemnek hízelgő gesztusa. Pedig a majd száz évvel ezelőtti, nemzeti egységet teremtő, az alkotmányosságot és nemzeti szuverenitást, ha csonka országban is, de helyreállító magyar ellenforradalmi politikai hagyomány integrálása gyümölcsözőbb. A magyar jobboldali politikának felvállalhatóbb hagyományai vannak, mint a demokratizmus, amellyel szemben olyan liberális-konzervatív politikusoknak, mint gróf Bethlen István vagy gróf Teleki Pál komoly ellenérzései voltak. A világ s benne Európa is hanyatlik, de nem kellene követnünk mindenben. A molnári ellenforradalmár pozíciójának kidolgozása a politikai filozófiájának egyik csúcsteljesítménye, mind az egyén, mind a politikai közösség számára.

Pánczél Hegedűs János
Fotó: Földházi Árpád

– Miben nyilvánul meg a molnári ellenforradalmiság?

– A filozófusunk eszmetörténeti, politikai felfogásában a jobboldalnak mindig az ellenforradalmat és nem a forradalmat kell választania, utóbbi ugyanis csak a baloldalnak teremt kibontakozást. Az ellenforradalom ugyanis realista és a metafizikai megalapozottságú ellenlépés. A forradalom lényege, hogy az ember a maga ura, nincs alávetettség, sem a természeti, sem az emberi rendnek, így aztán szabadon játszhatunk minden rendelkezésre álló elemmel, ami a baloldali fantáziáló utópia, és végső soron mesterséges egonövelés. A forradalomhoz csatlakozók úgy vélik, hogy másoknál különbek, és már a zseni kultuszuk miatt sem vonatkoznak rájuk a természeti törvények. Ha szembesítik őket képtelenségeikkel, akkor a kulturális hatalmuktól elkényeztetve, Freud neurotikus ügyfeleihez hasonlóan támadnak, kiszorítósdit folytatnak. Nem érvekkel, erőszakkal. Metafizikai nyugtalanság, kamaszos kielégületlenség lapul a forradalmárokban – mutat rá Molnár. Sajnos nem ez történt, hanem a baloldal és a forradalmak eredményessége folytán kénytelen-kelletlen átszivárgott a forradalom a jobboldalra, és elfeledte saját útját, saját eszközét: az ellenforradalmat. Az ellenforradalom a jobboldal cselekvése, mert ellenzi, hogy mesterséges idealizmust tápláljunk az egyénekben és a társadalomban egyaránt. Molnár ellenforradalmára ezért magányos harcos, szuverén intellektus, aki a modernség része, de ellene harcol. A saját politikai közössége is magára hagyja, mégis mindent megtesz azért, hogy a forradalmi logikától, cselekvéstől, szimbólumoktól mentes maradjon. A molnári ellenforradalmár igazi terepe ezért a kordivatoktól, az ideológiai őrületektől mentes egzisztencia. Egyelőre kultúrában, a művészetben, a személyes életvitelben mutat fel példát, amely hatással lehet közösségekre is. Mindez szerintem megvalósítható ma is, akár itthon is.

– És hogy állunk a napjainkban divatos konzervatív besorolással?

– Molnár nem konzervatív, hanem jobboldali. Ez fontos különbségtétel! Többször elmondta, leírta itthon is, külföldön is, mégis a mai napig sokan nem akarnak erről tudomást venni. Persze voltak konzervatív kollégái, de – ha tudott is ebből a pozícióból állításokat megfogalmazni – ő katolikusnak és jobboldalinak vallotta magát. A konzervatívoknak tulajdonított néhány tulajdonság – a társadalmi szokások, hagyományok őrzése – a jobboldalnak is sajátja. Ő azt tapasztalta, hogy a legtöbb konzervatívnak mondott kormányzat érdekelt a modern balliberális status quo fenntartásában, mivel a céljuk valamilyen biztonságos, ám minden ízében kiszámítható kispolgári élet biztonságos realizálása. A konzervatívok igazából nem tudják megszólítani a tömeget, a népet, ezért átveszik a szocialisták, balliberálisok technikáit, és ódzkodnak attól, hogy jobboldalinak tűnjenek. Pedig a konzervatívok természetes szövetségesei a jobboldalon vannak. Molnár a jobboldal bénultságát akarta leküzdeni, hiszen a jobboldali embertípus jobban tud küzdeni, alkotni, teremteni idealista realitásuk, egészséges pesszimizmusuk okán, minden utópista kísértésük, múltbeli torzultságuk ellenére.

– Alain de Benoist barátja, aki harmincévnyi levelezésük dossziéjával ajándékozott meg 2019 áprilisában a Père-Lachaise temetőhöz közeli lakásán, azt mondta, hogy Molnár arcára volt írva a fizikai undora az amerikai „way of life”-tól. Ön – aki velem ellentétben személyesen is ismerte – milyen embernek, tanárnak látta?

– Óriási szerencsém, hogy személyesen ismerhettem őt, nagyon nagy hatással volt rám a személye és a munkássága. Huszonéves egyetemistaként, egy konzervatív úriembernek láttam. Kifogástalan öltönyben, nyakkendőben és térdig felhúzott zokniban, vasalt fehér ingben járt-kelt, folyamatos dohányzás közepette a legváltozatosabb témákról lehetett vele beszélgetni. Persze a konzervatív jelzővel kapcsolatos tévedésemet kedélyesen, de határozottan kiigazította már az első alkalommal. Nyitott és bátor intellektus volt. A hanyag öltözködést nem szerette, a műveletlenséget még kevésbé. De nem zavarta, hogy sportosan öltözve készítettem vele egy kissé csapongó interjút, még ki is javította. Rosszallását fejezte ki viszont, amiért az előző nap egy magyar jobboldali értelmiségiről kiderült, milyen keveset tud a francia történelemről. Ízesen és hibátlanul beszélt magyarul, annak ellenére, hogy több mint négy évtizedig emigrációba kényszerült a kommunizmus térhódítása és családja elvesztése miatt. Hazatérése után három magyar egyetemen is tartott órákat, több kötete jelent meg magyarul. Sok itthoni – nemcsak jobboldali, nemzeti – folyóiratban, napilapban közölt rendszeresen írásokat. Vállalt tévéműsort, illetve nyilvános vitát balliberális politikusokkal, értelmiségiekkel és nagyinterjút adott az akkor antiszemitának gúnyolt Pannon rádiónak. Dialektikus gondolkodó volt, fejlett vitakultúrával, hiszen intenzív társasági életet élt Amerikában és Nyugat-Európában is. 2008-ban az MTA II. osztályának Filozófiai Bizottsága meghiúsította a róla szóló tudományos konferenciát, több mint egy évvel később rendezhették csak meg, amire már nem tudott eljönni. Halála után, 2011-ben hazakerült a hagyatéka, azonban az érdemi feldolgozás még távol áll a tökéletestől, noha a nevével a magyar kormány kutatóintézetet is alapított 2013-ban, amely szintén keveset foglalkozott a hagyatékával.

Molnár Tamás szerint a hit, a filozófia és a politikum társutasok
Fotó: MTI–Koszticsák Szilárd

– Molnárnak tanítványai, tisztelői élnek Nyugat-Európában az Egyesült Államokban felelős intézményi posztokon. Például Bernard Dumont, a Catholica folyóirat főszerkesztője, akinek a Molnárral készített Emlékmorzsák című interjúkötetét nemrég fordítottam le. Egy másik elkötelezettje Miguel Ayuso Torres spanyol jogfilozófus, a Nemzetközi Katolikus Jogászok Szövetségének elnöke, akinek a Magyar Szemlében jelent meg egy Molnár-tanulmánya. Hadd hívjuk fel a figyelmet a Magyar Szemle gondozásában megjelent Visszatekintés című kötetére, amelyet asszisztense, Barna Teréz fordított angolról magyarra.

– Mostanában olvastam, remek anyag, hiánypótló. Illeszkedik ahhoz, hogy Molnár személyesen kedélyes és közvetlen volt, de gesztusaiban egyértelműen jelezte a határokat a beszélgetésben. Ritkán magyarázott, inkább közölte a dolgokat. Minősített is sokszor, ami nem zavart, ellenkezőleg, engem inspirált, hogy utánanézzek. Hajlamos voltam mindent elfogadni, amit állított, és igazából ma is ezt teszem, pedig van, amit másként látok; például a keresztény misztikával kapcsolatos kritikus álláspontját és a nem keresztény vallásokkal kapcsolatos állításait. Nagyon sajnálom, hogy nem vitathatom már meg vele, ütősebb érvekkel, mint akkoriban tettem. Nem mintha meggyőzném, de hiszem, hogy jót beszélgetnénk és nyelném megint a cigarettafüstjét vagy az MTA vendégházában, ahol lakott – itt többször is meglátogattam –, vagy az ELTE melletti Dunakorzón egy padon ülve az órája után.

– A Visszatekintés kötetből lefordítottam egy tekintélyes részt és elküldtem Jean Sevillia történésznek, aki azt válaszolta, hogy Molnár minden fontos könyvét olvasta, fiatalon az Apects de la France hetilapban rendszeresen követte irányadó krónikáit is. Bernard Dumont szerint a száműzetés és a hontalanság miatt nagyon szomjazott az elismerésre. A francia szerkesztő egyébként megerősíti önt: Molnár határozottan jobboldali volt, néha veszélyes flörtökkel. A Visszatekintésben említi például az Otto Skorzenyvel töltött estjét, vagy Guderian tábornokkal, illetve a De Gaulle ellen forduló Jacques Soustelle-lel ápolt kapcsolatát is. Ezért az ideológiai törésvonalak mindkét oldalán történő megfordulása az osztályozás elől való menekülés eszköze lehetett. Jól gazdálkodunk Molnár életművével a halála után?

– De Gaulle-t hamis jobboldali hősnek tartja, annak ellenére, hogy nála még megvoltak az autoritás elemei, amit a magyar politikusokban is keresett. Molnár Tamás életművével nem törődünk olyan sokat, mint életében, annak ellenére, hogy most sokkal több lehetőség van rá. Jellemző, hogy a halála után évekig nem jelent meg tőle új kötet, noha az egész iratanyaga itthon van évek óta. Miért nincs egy világviszonylatban is jelentős politikai gondolkodónak igazi reálpolitikai lenyomata idehaza, holott tudjuk, hogy gondolatokat kölcsönzött tőle az 1998–2002 közötti magyar kormányzat. Orbán Viktor miniszterelnök úrral többször személyesen is találkozott, delegációjának tagja volt Varsóban, a V4-konferencián. Ideje lenne, hogy életművét a helyén kezeljük és tanítását politikai tőkeként kamatoztassa a magyar jobboldal! Ő már a rendszerváltás idején keresztény-nemzeti kormányt tartott reális kibontakozási keretnek az ország számára, és kötetei is igen jól fogytak több mint másfél évtizeden keresztül. Minden lehetőségünk megvan arra, hogy teljes képet kapjunk bölcseletéről. Ki kellene adni a még magyarra le nem fordított munkáit, interjúit, levelezését. Meg kellene szabadulni az óvatos, és lényegében hamis „konzervatív amerikai filozófus” narratívától. Szellemiségében gallikán, illetve hispán orientációjú, de büszke magyar hazafi volt, emellett karakteresen katolikus és jobboldali. Még sokat lehet tanulni tőle, és jelentős a törlesztenivalónk is vele kapcsolatban. Illene megbecsülnünk azt, aki hazánk szülöttjének vallotta magát és oly sok gondolattal gazdagította a mindenkori jobboldali gondolkodást, vallásbölcseletet egyaránt.