A Manchester City korábbi csatára is az Inter kezdőjében
Megvan az a huszonkét játékos, aki kezdő lesz a Bajnokok Ligája idei döntőjében.
Megvan az a huszonkét játékos, aki kezdő lesz a Bajnokok Ligája idei döntőjében.
A Fiorentina edzője a Konferencialiga-döntőre tanulna a szerdai hibákból.
Marco Rossi a trófeára hajtó kvartettből csak egy játékosra számít.
Tizenhárom évvel a madridi győzelme után idén újra Bajnokok Ligája-döntőt játszhat a Milant 1-0-ra legyőző Internazionale.
A labdarúgó BL-ben az Inter ma este kétgólos előnyről kezdheti az elődöntő visszavágóját.
A Milan–Inter BL-elődöntőről Alessandro Bastoni és Brahim Díaz szópárbajának egy részlete nyilvánosságra került.
A 22-szeres Grand Slam-bajnok teniszező a római teniszverseny helyszínéről érkezett szurkolni a kedvenc csapatának.
Az AC Milan a szünetben örülhetett, hogy megúszta két kapott góllal, utána pedig csak majdnem szépített.
Az AC Milan és az Internazionale is nagyon hosszú idő után küzdené vissza magát Európa csúcsára.
A Manchester Citynek és az Internazionalénak is elég volt egy-egy döntetlen a továbbjutáshoz a BL-ben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az eseményen jelen volt Steve Witkoff, az amerikai elnök különmegbízottja is.
Az Egyesült Államok elnöke üzenetét minden NATO-tagállamnak és a világnak címezte.
The proposal earmarks billions to be spent on illegal migration, pseudo-NGOs serving foreign interests, leftist-liberal media, woke propaganda, and on financing the war.
Az új kínai vállalatok stratégiájának fókuszában a szoftver és MI áll.
Szemrevaló Filmfesztivál október 9-19. között.
Megható jelenetet is hozott az atlétikai vb első versenynapja.
Több baleset és munkavégzés is lassítja a közlekedést az ország útjain.
Szemrevaló Filmfesztivál október 9-19. között.
Megható jelenetet is hozott az atlétikai vb első versenynapja.
Több baleset és munkavégzés is lassítja a közlekedést az ország útjain.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.