Iszlamisták miatt kongatták meg a vészharangot a rendőrök
Az iszlamisták ellen következetesen, a jogállamisággal összhangban kell fellépni.
Az iszlamisták ellen következetesen, a jogállamisággal összhangban kell fellépni.

Több szövetségi államban megfigyelhető az iszlamista incidensek számának növekedése az iskolákban.

A republikánus elnökjelölt nem engedné, hogy ez az Egyesült Államokban is megtörténjen.

Nem szabad mecseteket építeni, sőt van olyan, amit le kell rombolni a Svéd Demokraták szerint.

A mai baloldal Izrael-ellenességének történelmi és ideológiai gyökereiről.

Illegális migráció és terrorizmus jegyesek. Minden külön értesítés helyett. Titkosítás alól feloldott titkosszolgálati jelentés teszi nyilvánvalóvá mindazt, amit eddig is sejtettünk.

Mint írták: a migráció és a terrorizmus között annyi az összefüggés, mint a dohányzás és a bokatörés között.

Az írónőt könyve publikálása óta folyamatosan rágalmazzák és fenyegetik a közösségi oldalakon, ezért rendőri védelem alá kellett helyezni.

Közel négyszeresére nőtt azon országok száma az elmúlt harminc évben, ahol üldözik a keresztényeket.

A háttérben iszlamistákhoz köthető, folyamatban lévő büntetőeljárások állhatnak.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A csőbomba készítőjét letartóztatták.

Tételes cáfolat.

Ismét lelepleződött Magyar Péter pártja.

Ez egy politikai üzenet a brüsszelieknek és az itthon embereiknek.

A háborús környezetben ráadásul a politikai és gazdasági érdekek szorosan összefonódtak, az ukrán háborús maffia sem áll le.

Brüsszel terve: kötelező szolidaritási alap.

Orbán–Trump-csúcstalálkozó komoly diplomáciai siker volt a magyar fél számára.

Gigi Becali a kínos beszélgetést gyorsan lezárta az élő adásban.

Súlyos szakmai tévedés a devizacsere-ügyletet összetéveszteni a hitelszerződéssel.

Supplementary pension increase arrives today.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.