Belgiumban őrizetbe vettek 13 embert egy terroristacsoport elleni nyomozás során
A flandriai Antwerpen már korábban is a nemzetközi iszlamizmus egyik európai bázisa volt.
A flandriai Antwerpen már korábban is a nemzetközi iszlamizmus egyik európai bázisa volt.

Azbej Tristan szerint a szélsőséges iszlamizmus és a woke-kultúra egyszerre támadja Európát.

Homofób magatartás miatt indított nyomozást a Netflix az egyik magas rangú tisztviselője ellen · Már Svédország is minden 16 év felettinek ajánlja a harmadik dózist.

A konvertiták nyilaitól ments meg, uram, minket! – fohászkodhatnának a norvégok, ha még tudnák, hogyan tegyék ezt.

Svájc tavaly fogadta el Európa egyik legszigorúbb jogszabályát a radikális iszlamizmus ellen.

Bern sokat vitatott intézkedése még csírájában elfojtaná az Európát sújtó iszlamizmust.

A szakértő szerint az európai muszlim közösségekben láthatóan erősödik az üldöztetés tudata, miközben az iszlamofóbia elleni harc mára politikai eszközzé vált.

Kivonják Maliból a francia katonákat, ha annak vezetése a szélsőséges iszlamizmus felé mozdul el.

Életfogytiglanra ítélték az iszlamista merénylőt. Sikertelen volt a deradikalizációs program.

Felkorbácsolta az indulatokat az adófizetők pénzén épülő strasbourgi mecset.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A csőbomba készítőjét letartóztatták.

Tételes cáfolat.

Ismét lelepleződött Magyar Péter pártja.

Ez egy politikai üzenet a brüsszelieknek és az itthon embereiknek.

A háborús környezetben ráadásul a politikai és gazdasági érdekek szorosan összefonódtak, az ukrán háborús maffia sem áll le.

Brüsszel terve: kötelező szolidaritási alap.

Orbán–Trump-csúcstalálkozó komoly diplomáciai siker volt a magyar fél számára.

Gigi Becali a kínos beszélgetést gyorsan lezárta az élő adásban.

Súlyos szakmai tévedés a devizacsere-ügyletet összetéveszteni a hitelszerződéssel.

Supplementary pension increase arrives today.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.