Japán egy cserejátékosnak köszönhetően ismét ott lesz a világbajnokságon
A 84. percben beállt Mitoma Kaoru az utolsó öt percben két gólt szerezve röpítetti ki a csapatát Katarba.
A 84. percben beállt Mitoma Kaoru az utolsó öt percben két gólt szerezve röpítetti ki a csapatát Katarba.

Japán és Oroszország között a második világháború vége óta megoldatlan területi vita áll fenn.

A két ország között a második világháború vége óta megoldatlan területi vita áll fenn.

A két ország külügyminisztere arra kérte Vlagyimir Putyint, hogy állítsa le a törvénytelen katonai műveleteket.

Az ország északkeleti részét sújtó katasztrófában több mint százhatvanan megsérültek.

A 2011-es földrengés és szökőár több mint 19 ezer ember halálát okozta.

A háború kirobbanását követően már többeket hazaküldtek a nagykövetségről.

2018-ban kiderült, hogy a legtekintélyesebb orvosi egyetemeken befolyásolták a felvételiket.

Az ellentét a japán elnyomás egyik szimbóluma, a Szado szigetén található aranybánya körül alakult ki.

Japánban a dolgozó akár a nyolcvanadik életévén túl is vállalhat munkát.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Fontos az állatvédelmi és a higiéniai feltételek betartása.

Az érintett szakaszon teljes útzár van érvényben.

A családi borászat célja betörni az ázsiai piacokra.

A tűzoltók hamar eloltották a lángokat.

A csúcs új korszakot nyitott a magyar-amerikai kapcsolatokban.

A külügyminiszter új felvétellel jelentkezett.

A mostani vonatszerencsétlenség már a második hasonló eset egy hónapon belül.

Már nem Damir Krznar az Újpest vezetőedzője.

Néhány hét múlva a hegek is eltűnnek.

A Liverpool még egygólos hátrányban egyenlített volna ki a Manchester City ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.