Japán korlátozott számban ugyan, de ismét fogad turistákat
Egyelőre csak négy országból utazhatnak be turisták szervezett látogatás keretében.
Egyelőre csak négy országból utazhatnak be turisták szervezett látogatás keretében.

Japán fővárosában októbertől lép életbe a gyakorlat, ez azonban jogilag nem egyenlő a házassággal.

Ferenc pápa már korábban is arról nyilatkozott, hogy a nukleáris fegyverek birtoklása „erkölcstelen”.

Az orosz külügyminisztérium kifogásolta, hogy Tokió „példátlan oroszellenes kampányt” folytat.

Nyolc japán és három svéd diplomatának kell elhagynia Oroszországot.

A parti őrség közleménye szerint tíz holttestet találtak, többeket továbbra is keresnek.

Tokió importtilalmat vetett ki 38, Oroszországból érkező termékre is, például a vodkára.

Jóváhagyták az EU-tagországok az Oroszország elleni újabb szankciókat.

Az ukrajnai háború miatt Tokió is átértékeli védelmi stratégiáját.

A japán média szerint a vitatott hovatartozású szigetcsoport területén több mint háromezer katona gyakorlatozott.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A családi borászat célja betörni az ázsiai piacokra.

A tűzoltók hamar eloltották a lángokat.

Néhány hét múlva a hegek is eltűnnek.

A balliberális polgármesternek megmaradt a többsége a közgyűlésben.

A csúcs új korszakot nyitott a magyar-amerikai kapcsolatokban.

A külügyminiszter új felvétellel jelentkezett.

A mostani vonatszerencsétlenség már a második hasonló eset egy hónapon belül.

Már nem Damir Krznar az Újpest vezetőedzője.

A Liverpool még egygólos hátrányban egyenlített volna ki a Manchester City ellen.

Bejelentette távozását a BBC News első embere is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.